Tarolt a magyar márka a világ legrangosabb ételkóstoló versenyén. Ők szerepeltek a legeredményesebben a gasztronómiai Oscaron.

 

A Grapoila olajsajtoló mind a hat nevezett terméke csillagot kapott a világ elsőrangú, legnagyobb elismeréssel járó londoni székhelyű gasztronómiai világversenyén, a Great Taste Awards-on. A cég olajai és lisztjei túlzás nélkül levették a lábukról a zsűritagokat, akik a hagyományhoz hűen ezúttal is vakon kóstoltak, hogy semmi ne befolyásolja az ítéletüket.

A győzelem kizárólag a minőségi alapanyagokon, a szakértelmen és a technológián múlt ebben az évben is, a Grapoila pedig minden túlzás nélkül az idei kiírás egyik legnagyobb nyertese lett.

106 országból 12 777 terméket neveztek idén a világ legrangosabb ételkóstoló versenyére. Az 1994-ben alapított, a gasztronómia Oscar-díjaként számon tartott Great Taste Awards független szakértőkből álló szakmai zsűrije három hónapon át kóstolta vakteszteken a címke nélküli finomságokat. Az eseményen bárki megmérettetheti magát, így a kisebb manufaktúrák is fel tudják venni a versenyt a multikkal. A végén bírálatot mindenki kap, ugyanakkor csak a mezőny töredéke mondhatja el magáról, hogy termékeiket csillaggal jutalmazták az ítészek.

A Grapoila olajsajtoló idén harmadik alkalommal próbált szerencsét a versenyen, és ezúttal saját elvárásaikat is felülmúlva mind a hat nevezett termékük csillagot érdemelt ki. Egy olajuk egy csillagot kapott, három olajukat két csillaggal tüntették ki, két maglisztjüket pedig szintén két csillaggal jutalmazta a zsűri.

Pinczés Marianna ügyvezető-tulajdonos arról beszélt, a magyar cégek idén maradandót alkottak a világversenyen, nagyon sok terméket díjaztak csillaggal, csillagokkal, de hazánkból most ők szerepeltek a legeredményesebben.

 

„Tudni kell, hogy a zsűri nem dobálja mindenkinek a csillagokat, ez egy nagy presztízsű verseny, ahol ki kell érdemelni az elismerést.

Minket a lisztjeink díjazása lepett meg a legjobban, hiszen azokat felhasználják, sütnek belőle a verseny során, és a kóstolóknak nagyon elnyerte a tetszését. A koronavírus-járvány miatt idén elmarad a Fine Food Expo, ahol a csillagokat begyűjtő cégek kiállíthatják termékeiket, de ezzel együtt a csapatunk nagyon büszke erre a sikerre” – magyarázta Pinczés Marianna.

Egyetemi feladatból vállalkozás

Érdekesség, hogy a 2009-ben alapított Grapoila ötlete egy egyetemi feladatból származik. Pinczés Marianna 18 évesen a Budapesti Gazdasági Egyetem első éves hallgatójaként csapatmunkában alkotott komplett stratégiát az akkor nagyon felkapottnak számító szőlőmagolaj készítésére, forgalmazására, majd egy évvel később bele is vágott az üzletbe

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert a szüleim félretettek pénzt az egyetemi tanulmányaimra, de arra nem volt szükség, mert felvettek állami képzésre. Így azt

a felszabadult pénzt a vállalkozás elindítására fordítottam.

Vettem szőlőmagot és egy présgépet, a több mint egy évtizedes kemény munka pedig most csillagokban is meghozta a gyümölcsét” – fogalmazott.

A cég nevezett a Food Innovation Awardra is, és a döntőbe két termékük is bekerült. Ezeket a SIAL Párizs eseményen állították volna ki, de a járvány terjedésére való tekintettel a rendezvény elmarad. Pinczés Marianna szerint mindenesetre ez is hatalmas szó, ugyanis a kiállításra a világ minden tájáról érkeztek volna beszerzők, akikkel fel tudták volna venni a kapcsolatot.

A Grapoila kínálatában jelenleg 18 féle olaj, 18 féle magliszt, valamint több szendvicskrém és natúrkozmetikum is megtalálható. A Zero Waste gyártás folyamán a beérkező alapanyagoknak minden részét feldolgozzák, semmi sem kerül kidobásra. Püspökladányban található olajsajtoló üzemük minősített gluténmentes, tehát semmi olyat nem fogadnak be, ami gluténszennyezett.

A győztes termékek:

Grapoila Bio Napraforgómag-olaj, két csillag
Grapoila Mogyoróolaj, két csillag
Grapoila Mustármagolaj, egy csillag
Grapoila Szőlőmagolaj, két csillag
Grapoila Bio tökmagliszt, két csillag
Grapoila Napraforgómagliszt, két csillag

 

Szeretnél megjelenni magazinunkban? Töltsd ki az alábbi űrlapot, és felvesszük Veled a kapcsolatot!


Kapcsolódó: