Mindenkinek el kell döntenie, mit szeretne kihozni a vállalkozásából, az üzleti siker alapja ugyanis a rendszerben való gondolkodás – erről beszélt Egerszegi Krisztián, a MiniCRM cégvezetője az Üzlet & Utazás interjúban. A szakértő szerint nem szabad makacsul ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, csak akkor lehetünk ugyanis sikeresek, ha jól tudunk alkalmazkodni. Az adásban arról is beszélt, mikor állhat vissza az irodai munka és egy évvel ezelőtt hogyan készültek fel arra az eshetőségre, hogy a bevételeik akár nullára is zuhanhatnak.
Az életben az a legfontosabb, hogy jó célokat tűzzünk ki magunk elé, de hogy pontosan mi ez a cél, azt mindenkinek magának kell eldönteni. Egerszegi Krisztián ismer olyanokat, akik nagyon jól érzik magukat egy multinacionális nagyvállalatnál alkalmazottként, de ő a vállalkozói világban találta meg a számításait.
Tízszeres növekedés
A szakértő 2012-ben csatlakozott a MiniCRM csapatához cégvezetőként, ő volt a hetedik ember, 170 ügyféllel rendelkeztek és évi 50 millió forint körüli bevételük volt. Ma már 55-en vannak 1725 ügyféllel és 2020-ban meghaladta a 800 millió forintot a bevételük. Szűk egy évtized alatt tízszeres növekedést tudtak elérni, de ennek a fejlődésnek megvoltak a lépései.
„Mindenkinek el kell döntenie, mit szeretne kihozni a vállalkozásából, az üzleti siker alapja ugyanis a rendszerben való gondolkodás. Rengeteg üzlet bukik azon, hogy nincsenek rendszerezve a napi teendők, pedig akármilyen egyszerűen hangzik, ezzel óriásit lehet előre lépni. Ha van egy kisvállalkozásod 10 ügyféllel, azt még talán fejben lehet tartani, de ha nincs hozzákapcsolva egy rendszer és valami baj történik, akkor könnyen csődbe mehet a cég” – magyarázta az Üzlet & Utazás videójában.
Csináld szenvedéllyel, tudj eladni
Egerszegi Krisztián tapasztalatai szerint nem szabad azt gondolni, hogy minden kihívást azonnal és egyszerre meg tudunk oldani, mert az még senkinek nem sikerült. A cselekvés a fontos, mert csak a folyamat során tudunk fejlődni, tanulni, és lépésről lépésről megugrani ezeket a kihívásokat.
„Csináld szenvedéllyel, mert ha te csak egy vagy a sok közül, akkor miért lennél sikeres? Emellett tudni kell eladni, mert ha nem tudod eladni a terméked, szolgáltatásod, akkor a munkának nagyjából nulla az üzleti értéke. Ha ez megvan, van miről beszélni.” – magyarázta Dallos Zoltánnak.
A cégvezető elmondta, nem szabad makacsul ragaszkodni valamihez, amit tanultunk, láttunk, olvastunk, mert csak akkor lehetünk sikeresek, ha jól tudunk alkalmazkodni. Ha ez nincs meg, egy járványhelyzet idején nehéz helyzetbe kerülhetünk.
Leghamarabb év végén térhetnek vissza az irodai munkához
A MiniCRM a 2008-as válságban indult. A cég olyan rendszert tud vinni a vállalkozások életébe, ami segít automatizálni a folyamatokat, átláthatóbbá teszi azokat, és megkönnyíti a napi munkát, legyen szó az adminisztrációról, értékesítésről, vagy akár a számlázásról. A járvány során különösen beigazolódott, hogy mekkora szükség van azokra a szolgáltatásokra, amik a távoli munkavégzést támogatják.
„Paranoidabb módon álltunk hozzá a koronavírus-járványhoz. Már tavaly februárban követtük a híreket. Megnéztük a legirreálisabb forgatókönyvet is, mi lesz akkor, ha az árbevétel nullára leesik, de felkészültünk lélekben a számok szintjén mindenre. Ha a legrosszabbra számítasz, akkor tudsz a legjobban alkalmazkodni a valós helyzethez” – mondta Egerszegi Krisztián az Üzlet & Utazás videójában.
A cégnél 2020. májustól már újra vettek fel embereket és év végére többen lettek, mint év elején voltak. Sokáig azt vallották, hogy az irodai munkát az irodában kell végezni, de erre a járvány rácáfolt. A cégvezető szerint az idei év második felére rendeződhet leghamarabb olyan megnyugtatóan a helyzet, hogy ne legyen egészségügyi kockázata a visszatérésnek, de akkor is egy olyan hibrid módszer lehet eleinte a megoldás, ami félig irodai, félig otthoni munkavégzést tesz lehetővé.
Teljes interjú:
Kapcsolódó:
Borítókép: Unsplash