A 2020-ban tapasztalt globális kihívások ellenére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér cargo forgalma zavartalan. Sőt, az elmúlt hónapban kezelt légiáru a valaha mért legmagasabb havi cargo mennyiséget jelentette a repülőtér történetében. A novemberi BUD Cargo City forgalom 6,3%-kal szárnyalta túl a tavaly novemberi légiáru mennyiséget, a Budapest Airport teljes évi cargo forgalma pedig meghaladta a 120 ezer tonnát.
Idén novemberben pontosan 13 864 tonna légiárut kezelt a Budapest Airport, ami 6,3%-kal több, mint a tavaly novemberben kezelt mennyiség, és a valaha volt legerősebb áruforgalmú hónapot jelenti. Mindeközben a 2020. január-november között fogadott és indított áru mennyisége átlépte a 120 000 tonnát. Az év vége közeledtével tehát biztonsággal kijelenthető, a magyar főváros repülőterének cargo forgalma, illetve az egy éve átadott BUD Cargo City immunisnak bizonyult a járványra. Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte, hogy ez nem csak a járvánnyal kapcsolatos szállítmányoknak, a megváltozott vásárlási szokásoknak és a teljes cargo közösségnek köszönhető, hanem nagy mértékben a Budapest Airport által 50 millió euró értékben, teljes egészében saját forrásból megvalósított BUD Cargo City világszínvonalú létesítményeinek, ami egyre több légiárut vonz Budapestre.
„A repülőtér légiáru-forgalmának lebonyolításához rendkívül sok szereplőre és precíz koordinációra van szükség. Feladók, szállítmányozók, légitársaságok, földi kiszolgálók, hatóságok, illetve minden repülőtéren dolgozó kollégánk szoros együttműködése nélkülözhetetlen ebben a folyamatban” – hangsúlyozta Kossuth József, a Budapest Airport cargo vezetője. Hozzátette: „Az idei év mindenki számára rendhagyó és kihívásokkal teli volt. Az, hogy a Budapest Airport cargo forgalma ebben a megváltozott környezetben is stabil tudott maradni, sőt, novemberben jelentős növekedést mutatott, a közösen befektetett munkának, a cargo közösség példaértékű helytállásának köszönhető. A BUD cargo csapata nevében ezért szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki munkájával támogatta a magyarországi légiárukezelést.”
A novemberi csúcsforgalom több piaci tényezőre is visszavezethető; a légiáruszállításban az év végi csúcs rendszerint már októberben kezdetét veszi, novembertől pedig folyamatosa erősödik. Az elmúlt hónap rekord árumennyisége részben a karácsonyt megelőző Black Friday akcióknak is köszönhető, de az idei év a kampányoktól függetlenül is a légi áruszállítást erősítette. A koronavírus járvánnyal összefüggésben hozott korlátozások miatt minden eddiginél több vállalat használja a légi szállítást, illetve egyre több magánszemély választja az online vásárlást és a lakhelyére vagy épp csomagpontokba történő kiszállítást. Külföldről történő rendelés esetén az áruk jelentős része a BUD Cargo City-n és a repültéren található Magyar Posta Kicserélő Központon, vagy az olyan nemzetközi integrátor vállalatokon keresztül jut el a megrendelőkhöz, mint a DHL Express, a FedEx (TNT), és a UPS.
2020-ban a BUD Cargo City a koronavírus-járvány elleni harcban is kiemelt szerepet játszott. A Budapest Airport az év során számos alkalommal fogadott orvosi segédeszközöket szállító járatokat, a logisztikai szektor szereplőivel közösen támogatva a magyar kormány munkáját, és elősegítve, hogy az egészségügyi ellátáshoz elengedhetetlen eszközök – védőfelszerelések, lélegeztetőgépek, egyéb orvosi kellékek és alapanyagok – a lehető leggyorsabban eljussanak oda, ahol szükség van rájuk. A BUD Cargo City a koronavírus-járvány első hullámát követően megkezdte a felkészülést a majdani védőoltás szállításához és tárolásához szükséges feltételek biztosítására.
2020-ban három új dedikált cargo járatot is köszönthetett a Budapest Airport; elindult a Korean Air Szöul-Budapest és a Cargolux Sencsen-Budapest járata, illetve újra elérhető az áruszállítás számára a Csengcsou-Budapest légi összeköttetés is.
Budapest, 2020. december 10.