Már a 70 milliárd forintot is meghaladták a 3 év alatt elvégzett repülőtéri fejlesztések

Dinamikus ütemben zajlanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történő fejlesztések; 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben összesen több mint 70 milliárd forintot fordított a Budapest Airport kapacitásbővítésre, infrastrukturális és fenntarthatósági fejlesztésekre, továbbá egyéb, utasélményt növelő háttérfejlesztésekre és digitalizációra. A beruházások eredményei az utasok visszajelzésein is egyértelműen látszanak; 2021 utolsó negyedévében a budapesti repülőtér pontszámai a nemzetközi utaselégedettségi…

Részletek

4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tavaly

2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány súlyosan rányomta a bélyegét. A pandémiás környezetben az utasforgalom éves szinten továbbra is csak a járvány előtti szint egyharmadát érte el, azonban ha az elmúlt néhány hónapot vesszük figyelembe, már a járvány előtti szint felét is meghaladta. A légi áruszállítás területén viszont a…

Részletek

Sikeres kényszerhelyzeti gyakorlatot hajtott végre a Budapest Airport, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője

Több száz fő részvételével, óriási füst és tűz közepette zajlott a szimulált mentés a budapesti repülőtér teljes körű kényszerhelyzeti gyakorlatán. Az október 28-án éjjel tartott szimuláció során egy használaton kívüli, gyakorló repülőgép segítségével imitálták a balesetet, hogy felkészítsék a mentésben érintett szervezeteket egy esetleges valódi katasztrófa felszámolására. Egy repülőtér működése során a legfontosabb tényező a…

Részletek

Társadalmi felelősségvállalási díjat nyert a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány

Szeptemberi eredmények: 600 000 feletti utasszám és továbbra is stabil cargo forgalom Következő üteméhez érkezett a repülőtéri gurulóutak felújítása Társadalmi felelősségvállalási díjat nyert a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány Szeptemberi eredmények: 600 000 feletti utasszám és továbbra is stabil cargo forgalom Bár a nyár véget ért, a szeptember sem szegte kedvét az utazni vágyóknak, hogy repülőre üljenek….

Részletek

Budapest Airport: Februárban 23 desztináció érhető el Budapestről

December óta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is lehetőség van koronavírusteszt elvégzésére; a 2B Terminál földi oldalán kialakított tesztelési lehetőséget bárki igénybe veheti, és kérheti PCR (hatóságilag meghatározott áron), illetve antitest vagy antigén koronavírus gyorsteszt elvégzését. A teszteket időpontfoglalás nélkül lehet elvégezni, a vizsgálathoz csupán előzetes online regisztráció szükséges. Januártól – a még gyorsabb ügyintézés…

Részletek

Rekord cargo forgalmat produkált a BUD Cargo City

A 2020-ban tapasztalt globális kihívások ellenére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér cargo forgalma zavartalan. Sőt, az elmúlt hónapban kezelt légiáru a valaha mért legmagasabb havi cargo mennyiséget jelentette a repülőtér történetében. A novemberi BUD Cargo City forgalom 6,3%-kal szárnyalta túl a tavaly novemberi légiáru mennyiséget, a Budapest Airport teljes évi cargo forgalma pedig meghaladta a…

Részletek
Budapest Airport

Budapest Airport: 90% feletti az utasforgalmi visszaesés

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát továbbra is drasztikusan érintik a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások. A várható éves utasforgalom a 17 évvel ezelőtti szintre csökken; a repülőtér üzemeltetője az őszi és téli hónapokban is 90% körüli visszaeséssel számol. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a válság kezdete óta minden lehetséges intézkedést megtett a munkahelyek…

Részletek