Az önismeret, a pszichológia és a személyiségfejlesztés az élet minden területén hihetetlenül fontos. Íme, mutatjuk hozzá a legjobb önismereti könyveket!
Azt mindenki pontosan tudja, hogy ha megedzi az izmait, fejlődni és növekedni fognak.
Az agyunk hasonlóan működik, a legtöbb ember mégis elhanyagolja.
Sokan miután elhagyták az iskolapadot, örökre félreteszik a tanulást – ezzel pedig a fejlődést és a növekedést is.
Vállalkozóként ez egyenlő a halállal.
Arról már írtunk korábban, hogy melyek azok az üzleti és önfejlesztő könyvek, amelyeket minden vállalkozónak vagy vállalkozás előtt állónak el kell olvasnia.
Most pedig következzenek azok, amik a pszichológiára, a személyiségfejlesztésre és az önismeretre helyezik a hangsúlyt!
Előtte azonban nézzük meg, hogy miért is olyan fontos az önismeret.
Vállalkozóként rengeteg olyan képesség van, aminek birtokában kell lennünk ahhoz, hogy valami maradandót alkossunk.
Az alkalmazotti léttel szemben az üzleti életben nincs egy jól kikövezett út, amit követnünk kell, és nem hozza meg helyettünk a döntéseket a főnökünk.
Vezetettből vezetővé válunk – ez pedig a világ talán egyik legnehezebb lépcsője, amit nagyon-nagyon kevesen tudnak sikerrel megmászni.
Ahhoz, hogy te is a kevesek közé tartozz, szükséged van néhány vezetői készségre, amire támaszkodhatsz az út során, így bár a kezedet senki sem fogja fogni, de lesz egy iránytűd.
Az egyik legfontosabb vezetői kompetencia kétségtelenül az önismeret. A jó vezető ugyanis kiszámíthatatlan, nehéz helyzetekben sem omlik össze, és sosem ragadják el az érzelmei.
Egy idő után ugyanis már nem csak saját magát, de az alkalmazottait is neki kell irányítania – ez pedig hatalmas felelősség.
Ezért olyan fontos az önismeret és a személyiségfejlesztés!
Tehát ahhoz, hogy önismerettel rendelkezz, tanulnod kell. Sokat.
A tanuláshoz pedig talán a könyvek a legősibb, legjobb és legszélesebb körben elfogadott médiumok.
Ráadásul a tanulást is szórakoztatóvá lehet tenni: nincs szükség másra, csak meg kell teremteni a jó és produktív hangulatot hozzá.
Zárkózz be, főzd le a kedvenc teád vagy kávéd, alakíts ki egy olvasósarkot — és nem utolsó sorban szerezd be a legjobb személyiségfejlesztő könyveket!
Személyiségfejlesztő könyvek. Forrás: Alexandra Fuller / Unsplash
Már mutatjuk is, melyek ezek.
Az 5+2 legjobb önismereti könyv
1. A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása
Kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása
Ezt a könyvet a már korábban említett üzleti és önfejlesztő könyvek cikkben is ajánlottuk, de annyira fontos darabja a self-help kategóriának, hogy ebből a listából sem maradhat ki!
Érdemes nagyon odafigyelni azokra a ritka gyöngyszemekre, amelyek a szerzőjük halála után fél évszázaddal még mindig folyamatosan felkerülnek az eladási toplistákra.
3. Louis L. Hay — Éld az életed!
Éld az életed!
Louis L. Hay hatalmas követőtáborral bír az önfejlesztő berkeken belül.
Nem is csoda, hiszen műve rengeteg emberen segített már.
Maga a könyv jóval spirituálisabb jellegű, mint az előbb említett két másik, de ez az egyik legnagyobb előnye is, hiszen általa betekintést nyerhetünk az élet olyan területeibe is, mint a betegségek lelki okai, a negativitás leküzdése és az ön-gyógyítás.
4. Big Magic!
Kreatív élet, félelem nélkül!
A Big Magic! egy viszonylag új könyv, a szerzője azonban már régóta ismert, hiszen Elizabeth Gilberttől származik az Ízek, imák, szerelmek.
A könyv ígérete a következő: Kreatív élet, félelem nélkül!
A mű kétségtelenül teljesíti ígéretét, mindezt játékos, könnyed és vicces stílusban, ami miatt nem csak elképesztően hasznossá, de nagyon szórakoztatóvá is teszi az olvasást.
5. Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket
Hogyan szerezzünk barátokat. Forrás: https://marvin.bline.hu/product_images/1474/1111010300208G.JPG
A könyv maga még a 2. világháború előtt íródott, azóta pedig számtalan kiadást élt már meg – ez az oka a címében tapasztalható apró módosításoknak.
Dale Carnegie a 20. század talán legnagyobb önmegvalósítás-guruja. Több könyve is van – érdemes mindet elolvasni –, de a legnépszerűbb és legjobb önismereti könyv kétségtelenül ez a mű.
Ennek ékes bizonyítéka, hogy több, mint 30 millió példányban adták már el világszerte.
5+1 és 5+2. Dr. Csernus Imre — A nő, és Dr. Csernus Imre — A férfi
Csernus Imre: A férfi / A nő
Dr. Csernus Imrét azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni.
Két műve, A nő, illetve A férfi bizony önismereti könyv – a szó legszorosabb értelmében, hiszen azzal foglalkozik, hogy miként tudja megélni a két nem saját nemiségét, hogyan tud jó példát támasztani gyermekei elé, és hogyan tudja jól érezni magát a saját bőrében.
Nagyon nehéz témák ezek, de a mű remekül ugorja meg ezeket az akadályokat, és Dr. Csernus Imréhez méltó kegyetlen és humoros őszinteséggel mutatja be, amire egy nő és egy férfi kíváncsi lehet.
Amennyiben a legjobb pszichológiai könyvet kéne megjelölnünk, kétségtelenül ezt a két művet választanánk!
Összefoglalás
Ismerjük a mondást, miszerint “jó pap holtig tanul”.
Mégis, a legtöbb ember az iskolapad elhagyása után már nem képzi magát többé, ezért az “önismeret” is csak egy távoli álommá válik számukra.
Azoknak viszont, akik szeretnének elindulni az üzleti világban, elengedhetetlenné válik saját maguk képzése.
Erre ma már nem csak az egyetem, de rengeteg app, tanfolyam vagy tanulási rendszer létezik.
Mindezek mellett pedig ott vannak az emberiség talán legősibb és legmegbízhatóbb tanulási médiumjai: a könyvek!