4+1 tipp, hogy jobban menjen a tanulás

A tanulás nem minden gyereknek könnyű, viszont mindenkinek muszáj. Az általános iskolásoktól kezdve a felnőttképzésig mindenki küzd a tanulás nehézségeivel, hol jobban, hol kevésbé. Különösen igaz ez olyan tantárgyakra, mint a matek vagy a fizika, ahol nagyon sokan érzik reménytelen küzdelemnek még a kettes szint elérését is. Pedig van néhány olyan trükk, amit, ha már…

Részletek

9 tipp az eredményes tanuláshoz felnőtteknek

A felnőttkori tanulás során új kihívásokkal kell megküzdeniük az iskolapadba visszaülőknek, éppen ezért érdemes néhány új tanulási praktikát elsajátítani az eredmények növeléséhez. Jobb munkahelyi pozíciók betöltéséhez vagy karrierváltáshoz elengedhetetlen, hogy felnőttkorban is időről időre új ismeretekre tegyünk szert. Ebben nagy segítségünkre lehetnek a különböző felnőttképzési tanfolyamok. Mivel ezek a képzések igazodnak a munkahellyel és sokszor…

Részletek

Másképp is használhatnánk az agyunkat

Kivel ne történt volna még meg, hogy sok órán át magolt, később mégsem tudott akár egy gondolatot is felidézni az olvasottakból? A szakember szerint jóval hatékonyabbak is lehetnénk, ha a jobb agyféltekét is „bekapcsolnánk” a tanulás során. Weitz Teréz 20 éve kutatja, hogyan működik az agyunk tanulás közben. Legyen szó gyerekről vagy felnőttről, manapság mindenkinek…

Részletek

Az 5+2 legjobb önismereti és személyiségfejlesztő könyv

Az önismeret, a pszichológia és a személyiségfejlesztés az élet minden területén hihetetlenül fontos. Íme, mutatjuk hozzá a legjobb önismereti könyveket!   Azt mindenki pontosan tudja, hogy ha megedzi az izmait, fejlődni és növekedni fognak. Az agyunk hasonlóan működik, a legtöbb ember mégis elhanyagolja. Sokan miután elhagyták az iskolapadot, örökre félreteszik a tanulást – ezzel pedig…

Részletek

Otthonoktatás: A tanulási sikerek az önbizalmat és az életminőséget is növelik

Kemény évkezdés elé néztek az idén az iskolások. Az otthonoktatás időszaka nem múlt el nyom nélkül: a visszaintegrálódás új kihívások elé állítja a gyerekeket, a tanárokat és a szülőket egyaránt. Még nagyobb felelősség, még több feladat hárul rájuk, mint a hétköznapokban, és a pandémia miatti félelem tovább nehezíti a feladatukat. Fontos, hogy a mostani időszakban is aktívan kezeljük a…

Részletek

Bill Gates, a problémamegoldás mestere: avagy hogyan ne találjuk fel újra a kereket

Bár Bill Gates innovatív gondolkodásmódjáról ismert, céljainak eléréséhez nagy mértékben mások intelligenciájára támaszkodik. Vallja, hogy ugyan fontos a megfelelő válaszok megléte, de a siker a helyes kérdések feltevésével is megragadható. Vegyük például a Southwest Airlines alapítóját, Herb Kelleher-t, aki rendszeresen feltett magának egy fontos kérdést: „Olcsó szolgáltatóvá fogja-e tenni ez a döntés a Southwest Airlines-t?”…

Részletek