Mit tehetsz, ha a járványhelyzet miatt, vagy egyéb okokból visszaesik a motivációd? Miből tudsz töltődni és visszakerülni abba a pozitív állapotba, ahol a legjobban teljesítesz?

Erről beszélgettünk nemrégiben Vigh Borival, Pirner Almával és Bolya Imrével, az ott elhangzott gondolatokat pedig most picit tovább is fűzzük.

Nálad mennyire vált állandóvá a készenléti állapot?

Ahogy márciusban jött a karantén a lezárásokkal, tudat alatt rengetegen voltunk kénytelenek átállni egyfajta készenléti állapotra. Olyan ez, mint egy pánikhelyzet, amikor nincs idő pihenni, hanem gyorsan kell cselekedni.

Kétségtelen, hogy ez nem választás kérdése. A vállalkozásod és a munkatársaid jövője múlhat a meghozott döntéseiden. Viszont az is biztos, hogy iszonyú fárasztó ebben az állapotban maradni.

Irracionálisan nagy elvárás lenne önmagaddal szemben erre a sebességi fokozatra berendezkedni azt várva, hogy mostantól ez a normalitás. Inkább mutatjuk, hogyan töltekezz pozitív energiával.

Bocsásd meg magadnak, ha nem pörögsz mindig a csúcson

Sokszor elfelejtjük megadni magunknak azt a kedvességet és türelmet, amit másoknak egyébként simán. Pedig óriási felszabadító ereje van annak, ha képesek vagyunk megbocsátani önmagunknak.

Nincs abban semmi borzasztó, ha nem vagy tettre kész minden egyes nap. Időnként lehetsz fáradt, rosszkedvű, kimerült vagy tanácstalan. Egyikünknek sincs sok tapasztalata egy pandémiás helyzet kezelésében, úgyhogy belefér kicsit elfáradni mentálisan.

Legyél magaddal legalább annyira jó fej, mint egy barátoddal, kollégáddal vagy ügyfeleddel. Ennek óriási felszabadító ereje lesz, és nemsokára visszatér az erőd.

Először magadat kell rendbe raknod, hogy utána segíthess másokon

Ugye megvan a repülő felszállása előtt unalomig ismételt jótanács? Mielőtt másokon akarnál segíteni, előtte saját magadra tedd fel az oxigénmaszkot. Hasonlóan kell gondolkodnod a mostani helyzet kezelése kapcsán is.

szerezd vissza a motivációd

Nem véletlen, hogy a krízisbe került nagyvállalatoknál is mindig a vezetőt igyekeznek először jobb mentális állapotba hozni. Úgyhogy neked is elő kell ásnod azokat a praktikákat, amikkel jobb passzba kerülhetsz.

Néhány szokás, amikkel érdemes szerencsét próbálnod:

  • alakíts ki reggeli rituálét, hogy lendületesen induljanak a napjaid;
  • hallgass inspiráló podcastet vagy nézz olyan Youtube videót, amitől motiváltabb leszel;
  • hívj fel minden nap egy olyan ismerőst, akivel jobb teljesítményre sarkalljátok egymást;
  • menj ki a szabadba, sétálj, kocogj vagy bringázz, mert a mozgástól jobban érzed magad;
  • olvass el havonta legalább egy új könyvet;
  • keress egy online közösséget, ahol a hozzád hasonló érdeklődésű emberekkel tanulhatsz és fejlődhetsz;
  • ha pedig alábbhagy a motivációd, írd ki magadból vagy mondd ki hangosan, mi okoz épp kihívást a számodra.

A segítségnyújtás neked is plusz energiát adhat

Nem akarunk túlságosan spirituális húrokat megpendíteni, viszont a másokon való segítés jótékony energiája tényleg visszaszáll rád. Szóval, amint a saját motivációs szinted sikerült rendbe hozni és az erőforrásaid engedik, akkor bátran segíts másokon.

Ezzel ugyanis duplán nyersz. Egyrészt segíteni fogsz valakinek, aki ezért hálás lesz neked és igyekszik majd viszonozni a szívességed. Közben pedig a segítségnyújtás plusz energiákkal tölt fel.

 

 

kapcsolódó: