Repülő autók? Drón kiszállítók? Mesterséges intelligencia mindenütt? A lisszaboni Web Summit az idén is hemzsegett a világmegváltó gondolatoktól.

Az Y és a Z generáció nem tud létezni technológia nélkül. Tudta ezt Paddy Cosgrave, amikor 2009-ben néhány száz fővel elindította Dublinban a ma a világ legnagyobb IT konferenciájának számító Web Summitot. A „kockák Davosának” vagy a „kockák Glastonburyjének” nevezett esemény az idén már átlépte a 70000 fős részvételi számot, gyakorlatilag egy teljes városnyi embert hoz minden év novemberében, immár negyedik éve Lisszabonba. A portugál főváros kapva-kapott az alkalmon, amikor a konferencia kinőtte a dublini helyszínt és mindent bedobott, hogy Cosgrave-et meggyőzze: nincs jobb döntés, mint a Web Summit Lisszabonba költöztetése. Miközben a résztvevők a novemberi tavaszt élvezik, a szervezők tudják, hogy Portugáliának a 2008-as válság után szüksége volt egyfajta gazdasági újrastrukturálásra, és Lisszabon részben éppen azért számít ma innovatív fővárosnak, mert vendégül láthatja a Web Summitot.

Portugália befektet

Cosgrave az idei konferencia előtt úgy nyilatkozott, hogy „a krízis alatt a kormány által kiképzett mérnökök és IT szakemberek 80 százaléka hagyta ott az országot, de ennek mára vége”. Lisszabon minden évben sokmilliót költ a konferencia megrendezésére (csak az idén ötmilliót), és mivel elnyerték a következő tíz év rendezési jogát is, a már most is Európa legnagyobb fedett sportcsarnokának számító Altice Arénát, illetve a környező, kiállítások tartására alkalmas területet, 11 millió euróért építik újjá.

A magas költségek azonban megtérülnek: a Portugál Hotelszövetség közlése szerint a főváros összes szobáját elkapkodják ilyenkor, pedig 150 eurós árakkal lehet számolni éjszakánként. Az Airbnb azt nyilatkozta, hogy 40000 ember foglalt az oldalon keresztül, ami 3,6 milliárd eurós bevételt jelent a lakáskiadóknak. A Portugál Étteremszövegség pedig 61 milliárdos bevételt számolt, amelyet Lisszabonban költenek el az innovációért élő-haló Web Summit résztvevők.

Web Summit
A Web Summit második napján. Tozé Canaveira/Web Summit

Világmegváltó konferencia lett a Web Summit

Ők az idén 70 ezernél is többen voltak, összesen 163 országból. 1200 előadó érkezett, hogy 22 színpadon vitassa meg 2019 legfontosabb kérdéseit, mint az 5G, a gépi tanulás, a mesterséges intelligencia, az okosautók- és városok. Emellett szóba kerültek a technológia árnyoldalai is, így az adatvédelem kontra biztonság kérdései, az internet és a kütyük okozta technológiai függőség és elmagányosodás, a bizalom hiánya, a techvilág szabályozatósága, annak formái és lehetőségei.

Míg a nagy nevű előadók, köztük Edward Snowden, Tony Blair, volt brit miniszterelnök, Katherine Maher, a Wikipediát kiadó alapítvány vezetője, Michel Barnier, a Brexit főtárgyalója, Michael Pillsbury, Donald Trump Kína-szakértője, Michael Kratsios, a Fehér Ház technológiai tanácsadója, Brad Smith, a Microsoft elnöke vagy az uniós biztosok, Margrethe Vestager és Vera Jourova igen sok negatívumot soroltak fel néhány megoldási lehetőséggel karöltve, a 2000 kisebb-nagyobb startup mind a jövő nagy ötletét próbálta bemutatni. 300 magyar részvevő ment ki, köztük több, itthon már kipróbált formában működő cég. Például találni lehetett parkolási megoldást kínáló vállalatot, orvosi diagnosztikai lehetőséget, geotermikus energiát használó rendszert, marketing applikációt és borászati megoldást is.

Újfajta startupperek hajnala

A fiatal startupok nagyrésze azonban inkább ötletbörzeként tekint a megjelenésre, ahol elképzeléseik tesztelése, a felhasználók, a versenytársak és az esetleges befektetők visszajelzései alapján fejleszthetnek tovább. Sokan ezt ma már nem egy helyen, hanem útközben folyamatosan teszik, miközben városról-városra utaznak, hogy befektetőkkel tárgyaljanak.

Az észt Anna például arról mesél, hogy a barátnőjével fejlesztett új PR applikációjuk a frankfurti reptéren született. „Régóta beszéltünk az alapötletről, aztán éppen Amerikába repültünk, amikor több órát késett a gépünk és komolyabban szóba került a téma. Elővettük a laptopunkat, és végül, mire Los Angelesben leszálltunk kész voltunk a koncepcióval” – meséli Anna.

A startupperek egyre inkább egyetértenek, hogy nemcsak a klasszikus irodai munkavégzés alakul át a technológiának köszönhetően, vagyis nemcsak a korábban nyolctól négyig dolgozó irodai réteg hagyja ott az íróasztalt, hanem egyre több startup szerveződik úgy, hogy a korábbi baráti társaságok más városban vagy akár más kontinensen, digitális nomádként végzik a fejlesztést. Sőt, az Upworkön már kifejezetten olyan hirdetések is elérhetők, hogy startupperek ismeretlen szakértőket keresnek az olcsó, de a jövőben akár nagy hozammal is kecsegtető munka érdekében.

Web Summit
Web Summit logó Lisszabonban. Eóin Noonan/Web Summit via Sportsfile

Lisszabon belvárosa pedig a Web Summit négy napja alatt nem is példázhatta volna jobban a szemléletváltozást. A konferenciáról kiszabaduló tömeg ugyanis késő délutánonként a város valamelyik vendéglátó helységét kereste fel, ahol az elegáns laptopok mögött az újabb korszakalkotó gondolatok születtek.