A Yaw VR, eddig fura formájú mozgásszimulátoráról ismert magyar startup április utolsó hetében indította el immár második kampányát a világ legismertebb közösségi finanszírozási oldalán, a Kickstarteren.

A cég első terméke 3 évvel ezelőtt már sikeresen szerepelt az oldalon. Akkor a még éppen csak induló vállalkozás 200,000 dollárt gyűjtött, ami elegendő volt ahhoz, hogy a fiatal startup sikeresen elinduljon az útján.

Forrás: Yaw VR

 

Most, három évvel később, a cég új szimulátora, a Yaw2, szó szerint kirobbanó sikert aratott a gamerek körében. A cég által megjelölt 100,000 dolláros bevételi cél a kampány indítása után már 3 perc alatt teljesült és az első napon több mint 500,000 dolláros bevétellel zártak. A cég elmondása szerint olyan nagy volt az érdeklődés az első percekben, hogy még a Kickstarter szerverei is felmondták a szolgálatot egy rövid időre.

Jelenleg az összegyűlt pénzmennyiség meghaladta az 1,2 millió dollárt ami forintba átszámolva közel 360 millió forint, de még majdnem egy hónap hátra van a kampányból. Ezzel az eredménnyel a projekt az eddigi legsikeresebb magyar közösségi finanszírozási kampány.

A cég tervei szerint a júniusi kampány zárás után szeptemberben kezdi el szállítani az első szimulátorokat.

OTS

 

 

Szeretnéd a heti legjobb cikkeket e-mailen is megkapni?

Iratkozz fel!

Kapcsolódó: