Október végén tizenötödik alkalommal rendezett Greenairport találkozót a Budapest Airport. A repülőtér üzemeltetője a fenntarthatósági partnertalálkozón bejelentette: keményen dolgozik azon, hogy karbonkibocsátását a jelenlegi 2050-es céldátumnál akár 15 évvel korábban, vagyis 2035-re nullára csökkentse.

A Budapest Airport mindennapi működésének és nemrég elkészített hosszú távú stratégiájának egyik legfontosabb pillére a fenntarthatóság. A repülőtér üzemeltetője azonban a légikikötő környezeti hatását leghatékonyabban a repülőtéri partnerekkel együttműködve tudja csökkenteni, ezért még 2015-ben életre hívta a Greenairport programot. A kezdeményezésben résztvevő 40 partner célja, hogy a légikikötő és az ott tevékenykedő szervezetek kölcsönösen együttműködve segítsék egymást a saját karbonlábnyomuk és működésük környezetre gyakorolt általános hatásának csökkentésében.

Forrás: Budapest Airport

A Greenairport program létrehozása óta eltelt 6 év alatt a tagok idén októberben már tizenötödik alkalommal találkoztak. A mostani találkozó a zöld áramfelhasználás és a zöld épületek témája köré szerveződött, ahol a Budapest Airport szintén szeretne példát mutatni, és egyben kezdeményezője lenni a környezettudatos energia- és anyaghasználatnak a repülőtéri építkezések, fejlesztések során. Ezen témák mellett a résztvevők megvitatták a repülőtéri karbonkibocsátás-csökkentés további lehetőségeit, a korábbi vállalások eredményeit, valamint az e-mobilitás és a hulladékgazdálkodás terén rájuk váró feladatokat.

René Droese, a Budapest Airport fejlesztési igazgatója az eseményen ismertette a repülőtér-üzemeltető jelenlegi fenntarthatósági törekvéseit és fejlesztéseit, amelyekben elsődleges szempont a környezet védelme. Mint mondta: „A tervezési, engedélyezési vagy kivitelezési szakaszban járó repülőtéri fejlesztéseink során új technológiai és energiahatékonysági megoldásokat alkalmazunk, többek között modern szigetelési és fűtési rendszereket, LED világítást és napelemeket.” Hozzátette: „A Budapest Airport jelenleg is keményen dolgozik fontos, új fejlesztéseken, beleértve az 1. Terminál ideiglenes újranyitását és az új 3. Terminált, hogy kiszolgálhassa az utasszám várható jövőbeli növekedését, és még jobb minőséget biztosítson utasainak. Ezen fontos fejlesztések esetében a nettó zéró karbonkibocsátásnak alapkövetelménynek kell lennie már a tervezési szakaszban, ha a fenntarthatósági céljainkat el kívánjuk érni. Az említett nagyobb fejlesztések mellett, több új beruházásunk közeledik a lezáráshoz vagy nemrég be is fejeződött, például a napokban nyíló új repülőtéri főporta, a 2. Terminál előtti, tavaly átadott turbókörforgalom, az új repülőtéri bicikliút, az 1. utasmóló, amelyek több kisebb fejlesztéssel együtt mind fenntarthatósági elvárásokat szem előtt tartva épültek, anyaghasználat, energiafelhasználás és forgalomoptimalizálás tekintetében környezettudatos szempontokat is figyelembe véve.”

A Budapest Airport a régió repülőterei közül elsőként szerezte meg a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) karbonsemleges minősítését 2018-ban, amelyet azóta már három éve töretlenül fenntart. Mivel a repülőtér-üzemeltető számára kiemelten fontos a fenntartható növekedés és a környezetvédelem, ezért 2019-ben hivatalosan csatlakozott az ACI „NetZero by 2050” kezdeményezéséhez is, amely egy vállalás a társaság számára, hogy legkésőbb 2050-re eléri a működéséből fakadó nettó zéró karbonkibocsátást.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a Greenairport találkozó kapcsán kiemelte: „Partnereinket folyamatosan arra biztatjuk, hogy közös erővel és együttműködéssel jelentős, valódi lépéseket tegyünk a repülőtér karbonlábnyomának csökkentése érdekében. Ha a megkezdett utat folytatjuk, valamikor 2035 előtt mi lehetünk a régióban az első repülőtér, amely képes lesz elérni a nettó zéró karbonkibocsátást.” Hozzátette: „2035 nincs messze, ezért keményen dolgozunk egy olyan részletes nettó karbon ütemterven, ami biztosítani fogja számunkra, hogy a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott 2050-es céldátumnál legalább 15 évvel korábban elérjük a nulla kibocsátást, és ezzel példát mutassunk a többi európai repülőtér számára is.” Hozzátette: „A cégvezetőknek alapvető felelőssége, hogy csökkentsék a vállalataik környezeti hatásait, és a lehető leghamarabb elérjék a nettó zéró karbonkibocsátást, amelynek ütemterve az adott társaságtól függően változik. Egy biztos, a szavak helyett sürgős cselekvésre van szükség.”

Ennek a folyamatnak és tervnek az egyik fontos eleme a zöldenergia-hasznosítás és a környezetbarát anyagfelhasználás az építkezések során, ami az októberi Greenairport partnertalálkozó fókusztémája volt.

A repülőtér-üzemeltető célja, hogy 2023. január 1-től kezdve a teljes árambeszerzése megújuló energiaforrásokból valósuljon meg. Ennek érdekében folyamatosan növeli a zöldenergia-vásárlás mennyiségét. Az első lépések egyikeként 2021-ben 840 MWh mennyiségű zöld energiát vásárolt a Budapest Airport, ami 3500 négy fős háztartás havi áramfogyasztásának felel meg. Emellett a légikikötő nemrég további, nagyobb mennyiségű zöld áramot szerzett be, aminek segítségével biztosítani fogja, hogy 2022-es áramigénye 65%-át megújuló energiaforrásból fedezze, míg 2023-tól kezdve a Budapest Airport területén felhasznált teljes árammennyiség megújuló forrásokból származik majd.

Forrás: Budapest Airport

A Budapest Airportnak az elmúlt 10 év alatt sikerült az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátást a korábbi érték közel egyharmadára, míg az ivóvíz-felhasználást 30%-kal csökkentenie. A vállalat hulladék-újrahasznosítási aránya is kiemelkedő, 70%-os, a lakossági 35% alatti értékkel szemben.

Az e-mobilitási célok elérése érdekében a Budapest Airport folyamatosan ösztönzi az elektromos és hibrid járművek használatát, a repülőtér kerítésén belül és kívül egyaránt. A vállalat 2021 év végére 35 új töltőberendezést tervez átadni, így összesen akár 116 töltő is rendelkezésre állhat majd a társaság munkatársainak, bérlőinek és utasainak. A repülőtér üzemeltetője az elkövetkezendő években több mint 100 új töltőállomás telepítését tervezi, amely szükséges ahhoz, hogy a Budapest Airport, a repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló cégek és a további partnerek nagy része a következő években teljes mértékben áttérhessenek az elektromos járművek használatára.

A Budapest Airport fenntarthatósági céljaival összhangban, a fenti törekvései mellett nemrég csatlakozott egy konzorciumhoz, amely a STARGATE nevű fenntarthatósági projekt keretében közel 25 millió eurós támogatást nyert el az Európai Bizottságtól. Ennek részeként a budapesti repülőtér célja egy papírmentes, felhőalapú légiáru-kezelési rendszer kifejlesztése és megteremtése, valamint további, elsősorban a terminált, az energiahatékonyságot, a fenntartható repülőgép-üzemanyagot és forgalmi fejlesztéseket érintő fenntarthatósági projektek megvalósítása.

A Budapest Airport a tervek szerint a következő Greenairport találkozót 2022 tavaszán tartja.

Forrás: Budapest Airport

 

Borítókép: Budapest Airport

Szeretnél megjelenni magazinunkban? Töltsd ki az alábbi űrlapot, és felvesszük Veled a kapcsolatot!

Kapcsolódó: