Ugyan a COVID-19 továbbra is az életünk része, de muszáj már most elgondolkoznunk: mit üzen számunkra az elmúlt 1,5 év, és van-e „zöld” jövőnk? Ha igen, milyen lesz az? – teszi fel a kérdést a Humusz Szövetség. A választ pedig a Zöld Kalandozások előadássorozatban kaphatjuk meg, melyet október 27. és december 1. között minden héten szerdán tartanak meg olyan előadók részvételével, mint Takács-Sánta András, humánökológus, Magyar László, az Energiaklub szakértője, Erdész Dávid és Konkoly Nikolett, a Green Guide Budapest alapítói.
Az ökológiailag fenntartható társadalmak kialakításának egyik legnagyobb akadálya, hogy az efféle változásokat óhajtó emberek kevés hatalommal rendelkeznek – véli Takács-Sánta András, a humánökológia tudományágának egyik legjelesebb hazai képviselője. Ugyanakkor a jelenlegi társadalom hatalmi pozícióira törekvés helyett a hatalom szétosztása felelne meg inkább az ökologikus társadalmak eszméinek. Ebben a folyamatban kulcsszerepe lehet a helyi ökoközösségeknek – városban és vidéken egyaránt. A 2021. őszi Zöld Kalandozások október 27-én kezdődő előadássorozat első előadója, a legtöbbek által csak TSA-ként ismert szakember a Kisközösségi Program keretein belül már bő egy évtizede munkatársaival együtt nemcsak kutatja, hanem segíti is a helyi ökoközösségeket.
Zöld pszichológia: emberi szokások és döntések
De vajon mennyire vagyunk tudatosak döntéseinkben? A fenyegető ökológiai katasztrófa kapcsán egyre többször esik szó az emberi viselkedésről, azon belül is a környezettudatosságról. A kutatások szerint azonban – hívja fel a figyelmet majd előadásában Csizmadia Máté, a „zöld pszichológia” hazai élharcosa – cselekedeteink több mint fele csupán automatizmus, azaz szokás.
Hogy kistelepülési szinten hogyan is lehet a szokásokat zöldíteni, arról saját példáján keresztül mesél Plachi Attila, Kóspallag polgármestere. Őt 2019-ben, mindössze 26 évesen választották meg a helyiek a község vezetőjének. Az előadásában bemutatja az eddig elért eredményeket, három nagyobb projektet részleteiben is ismertetve: a Kóspallagi Ökotájházat, a Pallagvölgyi Biokertet és a Közösségi komposztáló projekteket.
Green Guide Budapest: a zöld alternatíva nem jár lemondással a városban sem
A vidéki példa mellett szeretnénk ugyanakkor a fővárosra is kiemelt figyelmet fordítani, ebben pedig Erdész Dávid és Konkoly Nikolett, a Green Guide Budapest alapítói sietnek a segítségünkre. Ők, küldetésünknek megfelelően, szeretnék zöld iránytűként segíteni a városi embert, hogy megmutassák a mindannyiunk életét kitöltő hétköznapi tevékenységek zöld alternatíváit, illetve rávilágítsanak, hogy a fenntarthatóság valódi kihívásokat tartogat ugyan, de nem feltétlenül szól a lemondásokról.
Magyar László, az Energiaklub szakértője a hétköznapjaink során megélt klímatudatosság fontosságára hívja fel a figyelmünket – hiszen ez a XXI. század legnagyobb környezeti kihívása, amely számos más ökológiai, társadalmi, gazdasági problémával is összefügg. A fenyegető összeomlás elkerülése gyors és hatékony akciókat kíván, ennek tudatában előadásában megvizsgálja az éghajlatváltozás hatásai enyhítésének lehetőségeit.
Hogyan is lehetne életigenlő a gazdaságunk, társadalmunk? A koronavírus-járvány rámutatott globalizált életünk fenntarthatatlanságára. A problémák okai közösek: túl sok erőforrást vettünk el a természettől, közösségeinket alárendeltük egy életidegen gazdaságnak, kényelmünkre és anyagi fogyasztásunkra koncentráltunk, önhitté váltunk. Gyökeresen kell hát megváltoznunk, s a változásnak minden szintre ki kell terjednie. A problémák felsorolása helyett azonban előadásában Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke inkább a megoldásokról beszél majd: miért nem sikerült eddig akár zöld megoldásokkal eredményt elérni, és mik lennének a rendszerszintű jó válaszok.
Az előadásokra a Humusz Házban (1111 Budapest, Saru utca 11.) kerül sor 2021. október 27. és december 1. között minden héten szerdán, 18:00 és 19:30 között.
A járványhelyzetre való tekintettel a résztvevőket kérjük, az előadás során viseljenek maszkot.
A program az Agrárminisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.
Borítókép: Ash from Modern Afflatus / Unsplash