Budapest, 2020. október 15. Csütörtök délelőtt megtartotta alakuló ülését és új elnököt jelölt a Regionális Zajvédelmi Bizottság. A tagok egyhangú szavazata alapján a testület Szlahó Csabát, Vecsés város polgármesterét terjeszti fel miniszteri kinevezésre a bizottság elnökének. Az ülést a bizottság működtetője, a Budapest Airport Zrt. hívta össze, ahol a repülőteret üzemeltető vállalat az új zajmonitor és járatkövető rendszerét is bemutatta a zajvédelem érdekében.
A Regionális Zajvédelmi Bizottság a repülőtér környezetében található települések, valamint a légiközlekedés kapcsán érintett szervezetek és hatóságok 2005 óta rendszeresen ülésező egyeztető fóruma. A bizottság feladata, hogy a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatos zajkérdésekről információt cseréljen, továbbá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér légiforgalmát érintő zajvédelmi kérdésekkel kapcsolatban javaslatokat fogalmazzon meg.
A bizottság 15 tagszervezetből áll; a tagok között szerepelnek a Budapest Airport Zrt. és a HungaroControl Zrt. delegáltjai, a Környezetvédelmi Hatóság, a Légiközlekedési Hatóság és a Népegészségügyi Szervezet képviselői, a repülőtér környéki kerületek és települések delegáltjai, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, továbbá a civil szervezetek képviselője.
Az elmúlt év során a delegáltak többségének mandátuma lejárt, vagy az önkormányzati választások, valamint az egyes tagszervezeteknél bekövetkezett szervezeti átalakítások következtében okafogyottá vált, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium felülvizsgálta a testület összetételét, és az érintett szervezetek jelölése alapján új tagok kinevezéséről döntött.
Az október 15-én megtartott ülésen a tagok megtárgyalták a testület további működését szabályozó ügyrendet. Mivel a bizottság korábbi elnökének mandátuma szintén megszűnt, a tagok – egyhangú szavazata alapján – Szlahó Csabát, Vecsés város polgármesterét javasolják a bizottság elnökének és terjesztik fel az innovációs és technológiai miniszternek kinevezésre.
Az ülésen a Budapest Airport Zrt. mindezeken túl részletes tájékoztatást adott az októberben megújult zajmonitor és járatkövető rendszeréről, amelynek segítségével egy webes alkalmazáson keresztül bárki pontos, majdnem valós idejű képet kaphat a mozgásban lévő légijárművek pozíciójáról és egyéb adatairól.
A Budapest Airport Zrt. a következő ülést az elnök személyének kinevezésétől számított 90 napon belül újra összehívja.
Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója a bizottság alakuló ülése kapcsán kifejtette:
„A jószomszédi viszony, illetve a közös fejlődésünk a repülőtér számára az egyik legfontosabb szempont.
Évente több százmillió forint támogatást nyújtunk a környező önkormányzatoknak, kiemelten figyelünk arra, hogy a működésünkből fakadó hatásokat kompenzáljuk. Zajvédelmi kérdésekben a legtöbb nemzetközi jó példát alkalmazzuk; e téren végzett tevékenységünk megfelel a hazai és nemzetközi előírásoknak és ajánlásoknak is. Önkéntes ablakszigetelési programunk évek óta fut, és bízom benne, hogy a Zajvédelmi Bizottság továbbra is kiváló fórum lesz közös ügyeink megvitatására.”
A Budapest Airport a környező településekkel együttműködésben, velük közösen fejleszti a térséget; a repülőtér-üzemetető és a légikikötő működése kapcsán érintett önkormányzatok között rendszeres egyeztetések zajlanak. A Budapest Airport emellett gyakran karol fel helyi kezdeményezéseket, rendszeres résztvevője közösségi eseményeknek, jelentős sportfejlesztési támogatást biztosít a települések számára, továbbá környezetvédelmi és gazdaságfejlesztési célú nemzetközi projektet valósít meg a szomszédos önkormányzatokkal együttműködésben.
Szeretnéd a heti legjobb cikkeket e-mailen is megkapni?
Iratkozz fel!
Kapcsolódó: