<p>Június 30-ig lehet jelöléseket beküldeni az Év Vállalkozója 2025 díjakra, melyekkel a gazdasági és társadalmi szerepvállalásukban kiemelkedő vállalkozókat ismerik el. A díjak között szerepel a Várm...
Bécsi mintára javasoltuk, ma pedig be is jelentették, hogy szeptembertől állami támogatás igényelhető elektromos rásegítésű céges teherkerékpárokra. Az új pályázatban 400 millió forintos keretösszegig...
Meghirdették az idei Design Menedzsment Díj pályázatát, az egymillió forinttal járó elismerésre a szervezeteket online lehet jelölni május 10-ig, ugyanakkor a társulások saját magukat is nevezhetik, e...
A Goethe Intézet a mesterséges intelligencia jövőjét bemutató pályázatot hirdet 18-30 év közötti fiatalok számára MI2040 / A MI dönt[ésünk]? címmel. A pályázatra olyan fiatalok jelentkezését várják, a...
Kutatási, oktatási és vállalkozásfejlesztési tevékenységgel 500 millió forintos keretösszegre jelentkezhetnek azok, akik részt vennének az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által koordi...
Húsz könnyűzenével foglalkozó médium 34,4 millió forint, a magyar dalra fókuszáló tizenkilenc pályázat pedig csaknem 30 millió forintos támogatásban részesül az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfogla...
Megemelték a keretösszeget, így 10 milliárd helyett 15 milliárd forintra pályázhatnak a divat- és designipari vállalkozások – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstr...
Idén 100 munkaadó majdnem 550 magasan képzett szakember részére lett igényelve már kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) bértámogatás – adta hírül hétfőn a közösségi oldalán az Innovációs és...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával megjelent a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és török partnere, a Török Tudományos és Technológi...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megkezdte a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító program kidolgozását. Hangsúlyozzák, a csa...










