A 30 éves Magyar PR Szövetség jubileuma alkalmából újragondolta évente kiosztásra kerülő, a legjobb PR gyakorlatokat díjazó versenyét, így a magyar zsűri mellett egy teljes jogú nemzetközi zsűri is értékelni fogja az angolul is beérkező pályamunkákat. A 11 fős nemzetközi zsűri tagjai között más országok PR szövetségének elnökei, nemzetközi szervezetek vezetőségi tagjai vesznek részt. A normál nevezési időszakban 2021. szeptember 17-ig lehet benyújtani a pályamunkákat.

“Az egyik kiemelt célunk, hogy a magyar PR-szakma felkerüljön a nemzetközi térképre, amihez mi magunk azzal tudunk hozzájárulni, hogy a nemzetközi normáknak megfelelő versenyt indítunk” – mondta Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke. Ezt egyrészről azzal kívánják elérni, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak az önálló PR-kampányok, mint a hagyományos marketingkampányokat kiegészítő PR-lábbal is rendelkező aktivitások, másrészről pedig az AVE mérőszámot bemutató kampányokat kizárják a versenyből. Ennek célja, hogy ösztönözzék a kisebb ügynökségek csapatait is, hogy induljanak a hazai PR-versenyeken.

Az AVE, azaz reklámegyenérték megmutatja, hogy a megjelenések mennyibe kerültek volna fizetett hirdetésként. A Szövetség és a PR-szakemberek is elutasítják az AVE-t, hiszen nem ad hiteles információt a hatékonyságról.” – emelte ki Szányi Gabriella, az MPRSZ alelnöke, a díj főszervezője.

Az angolul is beadott pályamunkákat egy 11 tagú nemzetközi zsűri külön is fogja értékelni, és az általuk legjobbnak ítélt három pályamunka kategóriától függetlenül díjazásban részesül.

PR Excellence Hungary Award nemzetközi zsűri

A nemzetközi szerepvállalás mellett több más újdonságot is hoz a 2021-es PR Excellence Hungary Award. A beérkező pályázatokat 6 kategóriában fogja a 13 tagú magyar zsűri, értékelni, ahol arany, ezüst és bronz minősítést is kaphatnak az arra érdemleges pályázatok. A shortlist-re kerülő pályamunkák mindegyike elérhető lesz a nagyközönségnek egy virtuális kiállítás keretében a szövetség weboldalán. Továbbá a zsűri kiválaszt egy munkát a szövetségi tagok által beadott pályaművek közül, amelynek állja a nevezési díját valamelyik nemzetközi díjon (pl. SABRE Awards, IPRA Eventiada).

A kiemelkedő PR-megoldások mellett az MPRSZ a szakma legjobb képviselőinek teljesítményét is szeretné elismerni. Az Év Kiváló PR-szakembere Díjat minden évben az kapja, akit szakmai eredményei, eredményes kampányai, oktatási múltja, publikációs tevékenysége vagy társadalmi szerepvállalása alapján a zsűri tagjai a legérdemesebbnek ítélnek.

Az első PR Excellence Hungary Award pályázati beadási ideje 2021. szeptember 17., amelyet online formában a díj saját weboldalán van lehetőség leadni. A díj szerepel a Kreatív által jegyzett APEX PR ügynökségi és megbízói toplistában, így a díjazottak utólagos pontjóváírásra számíthatnak.

 

Borítókép: Henrique Ferreira / Unsplash

A heti legjobb cikkek minden hétfő reggel a postafiókodban:

Kapcsolódó: