A Magyar Kultúra Napjaként ünnepeljük 1989 óta január 22-ét annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát több mint 160 évvel korábban.  Hogy tisztelegnek költőnk emléke előtt a róla elnevezett közterületek? Hány városban viseli utca az ő nevét, és milyen átlagáron lehet ott lakást venni? Az emléknap alkalmából a Duna House összegyűjtötte ezeket az ingatlanpiaci érdekességeket.

A KSH ingatlanadattára szerint 2020-ban 12 településen volt olyan ingatlantranzakció, amely Kölcsey Ferencről elnevezett közterülethez kapcsolódik. Az itt eladott ingatlanok jellemzően többlakásos társasházak lakásai, de lakótelepi panelek is megtalálhatók köztük. A legolcsóbban Bács-Kiskun megyében, a jánoshalmai Kölcsey utcában lehetett otthonhoz jutni, méghozzá 116 ezer Ft/m2 áron. Ez egy átlagos, 55 négyzetméter nagyságú lakás esetében 6.380.000 forintos vételárat jelentett. Panelek tekintetében a legkedvezőbben Orosházán lehetett vásárolni, 192 ezer forintos négyzetméteráron, ami így 65%-kal magasabb költséget generált a békési ügyfeleknek.

A legdrágább Kölcsey utca Debrecenben található, a téglalakásokat átlagosan 515 ezer forintos négyzetméteráron lehetett eladni 2020-ban, ami több mint 28 millió forintos lakásárat jelentett egy átlagos méretű ingatlan esetében. A panelek közül a legmagasabb összegért Vácott lehetett vásárolni, 370 ezer Ft/m2-ért, tehát nagyságrendileg közel 20,5 millió forintot kellett kiadniuk a vevőknek új otthonukért.

 

 

Forrás: Duna House

A KSH legfrissebb, 2021 második félévéről szóló ingatlanadattára ugyan még nem teljes, de a trendek így is jól megfigyelhetők. A vidéki városok közül Orosházán és Szekszárdon, valamint Miskolcon és Hajdúszoboszlón kötöttek adásvételt tavaly a Himnusz szerzőjéről elnevezett közterületeken. Míg előbbi két településen 4, illetve 9%-kal nőttek az átlag négyzetméterárak, addig utóbbiaknál 2, illetve 5%-os csökkenés volt tapasztalható.

Budapesten két kerületben neveztek el egy-egy utcát Kölcsey Ferencről, amelyeknél a szomszédos közterületeken található, eladott ingatlanok ára alapján megállapítható egy átlagos négyzetméterár. Ez alapján Józsefvárosban 681, a 18. kerületben pedig 500 ezer Ft/m2 árral számolhattak a potenciális vevők 2020-ban. A rendelkezésre álló tavalyi évi adatok alapján 4, illetve 5%-os áremelkedés realizálódott ezeken a környékeken” – árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

 

Borítókép: Sidekix Media / Unsplash

A heti legjobb cikkek minden hétfő reggel a postafiókodban:

Kapcsolódó: