Új hitelprogramot hirdetett meg az MNB októbertől: a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamat mellett kínál lakáshitelt mindazoknak, akik magas energiahatékonyságú, legalább BB besorolású, zöld szempontoknak megfelelő házat építenének vagy új ingatlant vásárolnának. Kiss Tamás, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat értékesítési vezetője arról beszélt, a bejelentés hatására sokan kivárnak a lakásvétellel, ugyanakkor aki használt ingatlant szeretne venni, annak teljesen felesleges a tranzakciót halogatni. A szakértő hozzátette, nőni fog a kereslet az újlakás-piacon, ennek hatására pedig az árak is emelkedhetnek majd.

A lakosság számára teremt kedvező feltételeket az új otthon megteremtésére a jegybank új hitelprogramja. A Zöld Otthon Program akár 70 millió forintos összegben kínál hiteleket, amiket maximum 25 éves futamidőre lehet majd felvenni. A kamat a teljes futamidő alatt rögzített, így kedvezőbb, mint az elérhető piaci hitelek.

Kiss Tamás, a GV Hitelközpont értékesítési vezetője az új konstrukcióval kapcsolatban elmondta, a hitel csak azok számára lesz felvehető, akik legalább BB energetikai besorolású új ingatlant vásárolnak, vagy építenek.

Soroush Karimi / Unsplash

„A közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő energetikai besoroláshoz elvárt, hogy a fűtés és meleg víz előállításában legalább 25 százalékban megújuló energiával működő rendszer vegyen részt, tehát a gyakorlatban nem elég, ha valaki mondjuk napelemről használja az áramot. A BB besorolás 2022. július 1-től egyébként az újépítésű ingatlanoknál alapvető feltétel lesz a használatbavételi engedélyhez” – magyarázta a szakértő.

Kiss Tamás elmondta, bár sok még a kérdőjel a hitelkonstrukcióval kapcsolatban, a 2,5 százalékos kamat a jelenleg a piacon lévő hiteleknél megközelítőleg 2 százalékkal jobb. Sőt, a családi otthonteremtési kedvezményhez viszonyítva is előnyösebb lesz, hiszen ott 3 százalék a kamat és maximum 15 millió forint az összege.

Sokan kivárnának, de közben drágul az építőanyag

A GV Hitelközpont értékesítési vezetője felhívta rá a figyelmet, sokan fél információkból tájékozódnak, ami kellemetlenségeket is okozhat a tranzakció során.

„A most bejelentett új hitel jelen tudásunk szerint nem vonatkozik használt lakásokra, így aki ebben gondolkozik, teljesen felesleges kivárnia. A jegybank tájékoztatása szerint októbertől válik elérhetővé a konstrukció, de korábban is előfordult már, hogy a fejlesztés nem készült el időben és csúszott a kezdés. Érdemes óvatosnak lenni, emiatt azok se centizzék ki a fizetési határidőket, akik újépítésű ingatlanhoz szeretnének hozzájutni” – értékelt.

Neonbrand / Unsplash

Kiss Tamás szerint 2022-ben lehet majd igazán népszerű az új hitel, jelenleg egyfajta kettősség érződik ezzel kapcsolatban a piacon.

„Aki építkezik, az szeretne kivárni, de közben olyan ütemben emelkedik az építőanyagok ára, hogy emiatt nem meri megtenni. Semmi nem fekete és fehér, van abban némi rizikó, ha valaki a 2,5 százalékos hitelből szeretne magának új ingatlant felhúzni” – fűzte hozzá.

A GV Hitelközpont értékesítési vezetője úgy összegzett, a jegybanki hitel hatására az újlakások iránti kereslet garantáltan nőni fog, hiszen a már meglévő elemekkel, így például a csokkal és az áfavisszatérítéssel is kombinálható lesz. De mivel a kínálat várhatóan elmarad majd a kereslettől, ez áremelkedésben mutatkozhat meg, ami húzhatja magával a használt ingatlanok szegmensét is.

 

Borítókép: Morning Brew / Unsplash

A heti legjobb cikkek minden hétfő reggel a postafiókodban:

Kapcsolódó: