„Egy vállalkozás sikerét a versenyképesség határozza meg, de ehhez az alapot a dolgozók adják„

/ Dallos László, a Z Elektronika ügyvezető igazgatója/

A Z Elektronika megalakulásától kezdve előtérbe helyezte a dolgozók jóllétét. Kezdetben a vezetők személyisége és ösztönei alapján alakultak ki az értékek, melyek segítségével sikerült kialakítani egy azóta is összetartó és stabil munkahelyi közösséget.

A több évtizede működő elektronikaipari vállalkozás mára tudatos elvek mentén kezeli az emberi erőforrást, ami a gyakorlatban többek között tehetséggondozás, mentor program és karrier támogatás keretében valósul meg.

Dallos László, a Z Elektronika ügyvezető igazgatója. Forrás: zelektronika.hu

A munkahelyi kapcsolatok ápolása, a megfelelő munkakörnyezet biztosítása, a közvetlen kommunikáció, a tisztességes bérezés és az esélyegyenlőség biztosítása értékes és szükségszerű tényező a hatékony emberi erőforrásmenedzsment érdekében.

A Z Elektronika által alkalmazott pályamodell hozzásegíti a szervezetet a dolgozók hosszú távú elköteleződéséhez, mondta el a szervezet vezetője.

Az európai színvonalat képviselő elektronikai gyártónál nagy hangsúly kerül a pályakezdő fiatalok foglalkoztatására, melyhez kapcsolódóan egyetemi hallgatók szakmai gyakorlatának biztosításával illetve frissdiplomások számára nyújtott lehetőségekkel vonzzák az új munkatársakat.

A kiválasztás során nincsenek több éves tapasztalatot igénylő elvárások. A vezetők a végzettség mellett igyekeznek az emberi tulajdonságok alapján dönteni, előny például a szakma iránti érdeklődés, a megbízhatóság, a tanulékonyság és a szorgalom.

A fiatalok kiválasztás után lehetőséget kapnak a szervezeten belüli tanulásra és a fejlődésre, melyet személyre szabottan biztosítanak számukra. Az alkalmazottak idővel képesek lesznek fejlődni, szakosodni és hosszú távú karrierben gondolkozni a szervezeten belül.

Ez a fajta emberi erőforrás gazdálkodás ugyan idő és energia igényes, de nagyban növeli az elköteleződést és ez által sokkal hatékonyabb a szervezet működése szempontjából.

A következőkben bemutatunk két munkatársat, akik pályájuk elején kerültek a szervezethez és az óta is magas elköteleződéssel és elégedettséggel végzik munkájukat.

 

Berecz Péter Sámuel, 32, Elektronikai fejlesztő

Villamosmérnök szakképesítésem megszerzéséhez kerestem gyakorlati helyet, amikor az interneten kutakodva rátaláltam a Z Elektronikára. Szimpatikus volt a cég, így felvettem a kapcsolatot a vezetőséggel, akik meglátták bennem a lehetőséget.

2012-ben gyakornokként kezdetben fejlesztői területen, ahol a munkám kisegítés, előkészítés illetve tesztelésekben való besegítés volt.

Berecz Péter Sámuel, elektronikai fejlesztő. Forrás: zelektronika.hu

Egy évvel később teljes értékű munkatársként folytattam a munkát a Z Elektronikánál és innentől már önállóan végeztem az elektronikai termékek tesztjét és javítását. Jelenleg már kifejezetten a fejlesztés területén dolgozom.

A munkám során vevőkkel tárgyalok a részletekről és segítek nekik megtalálni a legjobb megoldást. Előfordul, hogy nincsen konkrét specifikáció a termékekhez, így rengeteget kell kutatni és ezt követően történik a tervezés és fejlesztés, mely sokrétű odafigyelést igényel. Egy projekt akár hónapokat is igénybe vesz, ez alatt 3D terveket készítünk, prototípusokat gyártunk, teszteket végzünk.

A munkámban élvezem, hogy szabadon alkothatok és folyamatosan új ötleteket valósíthatok meg szerteágazó területeken. Azért szeretek a Z Elektronikánál dolgozni, mert nagyon jó a csapat. Folyamatos a közös problémamegoldás és mindannyian részesei lehetünk a cég fejlődésének, amit a mi munkánk segít elő.

 

Rostás Márk, 25, Tesztmérnök, Rendszerfejlesztő

Villamosmérnök – beágyazott rendszerek szakon végeztem az utolsó félévemet, mikor gyakorlati hely után kutatva részt vettem egy szakmai kiállításon. Itt találkoztam a Z Elektronikával és már első hallásra megfogtak az izgalmas lehetőségek.

Rostás Márk, tesztmérnök, rendszerfejlesztő. Forrás: zeletronika.hu

A gyakorlatomat 2018—ban kezdtem tesztmérnök technikus pozícióban. Hamar egyre több projektbe kerültem bevonásra és most már stabil két éve a cégnél dolgozom. A munkám része jelenleg a tesztrendszerek fejlesztése, karbantartása és javítása, e mellett felügyelem a teszt operátorokat is.  

Igyekszem minél inkább automatizálni a folyamatokat: például, kifejlesztettem egy termelés segítő kommunikációs rendszert, mely lehetővé teszi a tesztrendszer komplex felügyeletét, illetve ez a teljes cég hatékonyságát segített növelni.

Azért szeretek a Z Elektronikánál dolgozni, mert rengeteget lehet tanulni. Minden nap más kihívással állok szemben, ami izgalmassá teszi a munkát. A vezetőség és a munkatársak egyaránt segítőkészek, érzem, hogy mindenki odafigyel egymásra, ami szerintem fontos egy munkahelyi közösségben.

 

Hamarosan nagyobb fejlesztések várhatóak a cégnél, így a Z Elektronika folyamatosan fogadja a jelentkezéseket.

Legyél egy dinamikusan fejlődő munkaközösség része és segíts megalkotni a jövőt: Jelentkezz Te is a Z Elektronika csapatába!

Hírekért és érdekességekért kövesd a Z Elektronikát a Facebook, a LinkedIn és a YouTube közösségi oldalakon.

 

Írta Sebestyén Gréta

 

 

Szeretnél szerepelni egy szakmai interjúban? Töltsd ki az alábbi űrlapot, és felvesszük Veled a kapcsolatot!

Kapcsolódó: