Zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc magyar városban, az elektromos busz beszerzéséhez, forgalomba állításához városonként 800 millió forint támogatást biztosít az állam – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Kaderják Péter hozzátette, hogy először Debrecenben indul a projekt, a város legalább 12 elektromos busz beszerzését vállalta.
A Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira októberben írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot. A programban tíz évre átlagosan 20 százalékos támogatást ad az állam, de annak indulásakor ennél nagyobb intenzitású támogatást is vállal – mondta.
Hangsúlyozta: a program céljai között szerepel, hogy a magyar részarány elérje a 60 százalékot a buszgyártásban.
Az államtitkár az elektromos autók vásárlására adott támogatásról elmondta: tart a beadott pályázatok elbírálása.
Több mint 1700 pályázat érkezett, amelyből eddig több mint 1500 volt sikeres – tette hozzá.
Borítókép: Andrew Roberts / Unsplash
Kapcsolódó:
- Önvezető autózás: Magyarország említésre méltó helyen áll
- Változóban az online vásárlás: új technológiával fejlesztenek a webshopok