Nem először arat sikert a befektetők körében az innovatív csapdázási megfigyelőrendszeren munkálkodó hazai startup, a Feedbackpack. Most újabb sikert könyvelhet el; a Cápák között egyik sztárja, Lakatos István 50 ezer euróval száll be az eszközfejlesztésbe. Ennek köszönhetően pedig karnyújtásnyi közelségbe került az októberre tervezett piacralépés.

A Feedbackpack kézenfekvő újításokkal örvendezteti meg a hazai vadásztársaságokat. Az RD-Sam System névre keresztelt megfigyelőrendszernek a csapdázás során vehetik hasznát szakemberek. Az állatok befogására szolgáló vadcsapdák elsősorban vadgazdálkodási, természetvédelmi vagy kutatási célokat szolgálnak. A csapdákat sok esetben egyesével ellenőrzik, ami rengeteg időt és energiát vesz igénye. Az RD-Sam System ezt a folyamatot egyszerűsíti le. 

Egyszerűbb és hatékonyabb használat

Egy visszajelző egységnek köszönhetően a rendszer értesítést küld a sikeres csapdázásról, és térképen is jelöli annak pontos helyét. Így nincsenek felesleges körök, csak akkor kell felkeresni az adott helyszínt, ha az tényleg indokolt. 

Az állatvédelem szempontjából is előnyös, hogy az értesítési rendszerrel elkerülhető, hogy az állatoknak hosszú ideig a csapdában kelljen lenniük.

„Célunk a fenntartható mezőgazdaság elősegítése. Az egységeinkkel hatékonyabban, kevesebb energiabefektetéssel lehet megfigyelni a csapdákat. Egy átlagos vadász esetében rendszerünk visszajelző egységenként évente körülbelül fél tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesíti a használóját. Úgy gondolom, hogy ez mind környezetvédelmi szempontból, mind gazdasági szempontból komoly érv” – mondta el az eszközről Somos Balázs, a Feedbackpack egyik alapítója.

A piacon kuriózumnak számít, hogy az RD-Sam meghatározott időpontban, egyszerre több felhasználó felé tud értesítéseket küldeni arról, hogy egy csapda aktiválódott. Ez praktikus olyankor, amikor egy csapat tagjai közösen szeretnék használni az eszközt munkájuk során (például egy vadásztársaság esetében). 

A készülékek további extrái, hogy kiemelkedően jó lefedettséggel rendelkeznek, emellett rendkívül jó a vízzáróságuk, ezeknek köszönhetően pedig elásható csapdák esetében még földbe ásva is megbízhatóan működnek.

Praktikus fejlesztések szakemberek visszajelzései alapján

Jelenleg országszerte zajlik az egyre kifinomultabb prototípusok tesztelése. Az erdészek és vadászok tapasztalatai mindenhol pozitívak. A szakemberek észrevételei alapján a startupperek számos praktikus fejlesztést is beépítettek a termékbe. Ezeknek köszönhető például a burkolat színének szolidabbá válása, és az eszközökre újonnan felkerült fülek, amik a csapdára helyezést könnyítik meg. 

Cápa is invesztál a startupba

A Feedbackpack csapata már korábban is szerzett befektetőket a monitorozó rendszer elkészítéséhez (a Hiventures Zrt. a prototípusgyártás költségeibe szállt be, egy startup bootcamp keretében pedig a sorozatgyártáshoz szükséges fröccsöntés támogatására kaptak ígéretet).

Az alapítók legutóbbi sikere, hogy a Cápák között című műsorban is meggyőzően prezentálták az ötletüket. Ennek köszönhetően Lakatos István 50 ezer eurót invesztál az RD-Sam System támogatásába, aminek fejében 30% tulajdonrészt kap az üzletből. Ez 12,5%-ra csökken le, ha a startupperek teljesítik a jövő évi célszámot. Ez elegendő a zökkenőmentes induláshoz.

Elindult az előrendelés

Jelenleg az utolsó simításokat végzik az eszközökön. A tervek szerint a termék tömeggyártása fél éven belül elindulhat. Már az előrendelési igényeket is le lehet adni (2023. április végéig 20% kedvezménnyel).

Külföldi nyitás pár lépésben

A startupperek 2023. októberét tűzték ki a piacra lépés dátumának. A Feedbackpack alapítói röviddel a hazai indulást követően, Európa-szerte szeretnék meghódítani a piacot.

Borítókép: Unsplash // Nicolai Dürbaum