Alkalmazottból vállalkozóvá válni sokszor nem is olyan egyszerű feladat. Gyakran találhatjuk magunkat abban a helyzetben, hogy a sok lehetőség és mások véleménye között elveszve túlságosan félünk megtenni az első lépést. Pedig, ha sikerült legyőznünk a kezdeti félelmeket és akadályokat, a következő lépések már egymást követve érkeznek.

Az Alkalmazottból vállalkozó online előadáson, Dallos Zoltán az akadályok ledöntésében és a kifogások megszüntetésében ad kézzel fogható segítséget, hogy az indulás minél sikeresebb lehessen.

Dallos Zoltán maga is alkalmazottként kezdte szakmai karrierjét. Majd több váltás tapasztalatai után döntött végül a vállalkozás mellett.

„2016 végén lettem alkalmazottból vállalkozó, ekkor ugrottam fejest a szabadúszó vállalkozói létbe. Azóta arra törekszem, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozzak, amiket igazán szeretek: inspiráló előadásokat szervezek Üzlet és Utazás néven, interjúkat készítek sikeres emberekkel, és egyéni mentorálással segítek azoknak, akik szeretnék megtenni az első lépést a szabadabb élet felé.”

Hogyan válhatsz tehát alkalmazottból vállalkozóvá?

Döntsd el, mivel szeretnél foglalkozni!

Megfordult már a fejedben, hogy otthagynád az alkalmazotti mókuskereket és a saját lábadra állnál? Vannak már vállalkozás ötleteid, de nem tudod, melyik mellett tedd le a voksod?

Ha ezek a kérdések már régóta foglalkoztatnak, akkor itt az ideje mélyebben is átgondolni a lehetőségeidet és leszűkíteni azokat egy vagy két opcióra. Ha még nincs ötleted, hogy milyen vállalkozásba kezdj, akkor mindenképp érdemes némi inspirációt gyűjtened ahhoz, hogy a megoldás mielőbb meglegyen.

Lépj túl a félelmeken!

Adódik a kérdés: „Mik a legnagyobb akadályok és félelmek a vállalkozás indítás során?”.

  • Félelem attól, hogy nem ismerjük, milyen a vállalkozói lét.
  • Félelem a nem várt kihívásoktól, az esetleges kudarcoktól.
  • Félelem a szakmai felkészületlenségtől.
  • Önbizalomhiány.
  • A támogató közösség hiánya.

Csak, hogy párat említsünk azok közül a visszatartó tényezők közül, amik könnyen elbizonytalaníthatnak a váltás megtételében. A vállalkozás indítás a komfort zónád elhagyásával együtt jár! Ez így természetes, ez így van jól. Ha elég bátor és kitartó vagy, akkor az akadályok biztosan nem foghatnak ki rajtad.

Építs kapcsolatokat!

Te is gyakran érzed úgy, hogy a vállalkozás ötletedet, a legmerészebb álmaidat és a terveidet nem mered megosztani a körülötted lévő emberekkel? Félsz attól, hogy mit fognak szólni a családtagok és a barátok?

A vállalkozásindítás bizony sokszor azon áll vagy bukik, hogy milyen emberek vesznek minket körül. Ha a támogató közösség hiányzik, nem kapunk megfelelő megerősítést és biztatást, könnyű feladni céljainkat és engedni a többiek véleményének.

Ne engedd, hogy ez bekövetkezzen! Építs új kapcsolatokat, ismerkedj meg hozzád hasonló gondolkodású emberekkel, alakíts ki magad körül egy olyan támogató légkört, ahol fejlődni tudsz. Erre tökéletes lehetőséget nyújtanak a meetup-ok, előadások és workshop-ok, természetesen a mostani helyzetben online formában.

Alkalmazottból vállalkozó online előadás
Alkalmazottból vállalkozó online előadás 

 

Végül pedig nincs más hátra, mint megtenni az első lépést! Tökéletes lehetőség erre az Alkalmazottból vállalkozó előadás, ahol elegendő inspirációt, ötletet és tanácsot kapsz a második, a harmadik és a további lépések megtételéhez!

Regisztrálj az alábbi online időpontok egyikére és inspirálódj!