Magyar startup teheti fenntarthatóvá a városi közlekedést

A Rollin Technologies olyan töltő és dokkoló állomásokat fejleszt és gyárt, melyek segítségével az e-roller megosztó rendszerek hatékonyabban tudnak működni. Az új közlekedés-támogató eszköz hozzájárulhat a gyakran “szétdobált” e-rollerek rendezett tárolásához és költséghatékony működéséhez, melyek szabályozását a hamarosan életbe lépő KRESZ-módosítás is erősíti majd. Az MVM Edison startup versenyen elért első helyezésük után az MVM…

Részletek

A közlekedési vizsgáztatás folyamatait digitalizálni fogják

A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a közlekedési vizsgáztatás digitalizálását célzó Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása (KEVIFEL) projekt sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényén, Budapesten. Elmondta, hogy a KEVIFEL projektgazdája…

Részletek

Megkezdte a jegyeladást a június 10-én induló új montenegrói légitársaság

Megkezdte a jegyeladást hétfőn a ToMontenegro elnevezésű új montenegrói légitársaság, amelynek repülőgépei június 10-től közlekednek – közölte a podgoricai sajtó. Az új légitársaság gépeinek első útja Podgoricából és Tivatból Belgrádba vezet majd. Ezen az útvonalon az utóbbi fél évben csak az AirSerbia szerb légitársaság gépei közlekedtek, és a monopólium miatt jelentősen megnőttek a jegyárak is….

Részletek

Óriási a kereslet az elektromos autók iránt

Tovább ösztönözheti az elektromos autók iránti növekvő érdeklődést az idei ártámogatási pályázat, az állami támogatás miatt az év végére 20 ezer darabra bővülhet a hazai zöld autópark a Használtautó.hu szerint. Az online piactér az MTI-hez kedden elküldött tájékoztatásában jelezte: az új autókat is kínáló Használtautó.hu-n idén az első négy hónapban csaknem kétszer annyi keresést indítottak…

Részletek

Kortárs költők versei a kisföldalatti állomásain

A Millenniumi Földalatti Vasút 125 éves évfordulójának tiszteletére egy héten át neves művészek előadásában kortárs költők versei hallhatók a kisföldalatti állomásain – közölte a BKV Zrt. Az Aranyhíd Polgári Egyesülettel közösen indított, Vers a peronon elnevezésű kezdeményezés keretében május 3. és 9. között egy héten át minden nap más-más kortárs vers hallható a kisföldalatti állomásain….

Részletek

Újraindul a gemenci erdei vasút a hétvégén

Újraindul a gemenci erdei vasút a hétvégén, és fogadja a kirándulókat az ökoturisztikai központ is – közölte a Gemenc Zrt. A tájékoztatás szerint május 1-jétől ideiglenes menetrend szerint újraindul a Gemenci Állami Erdei Vasút, valamint a hétvégi napokon kinyit a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ, a kiállítások egyelőre zárva tartanak. A társaság felhívja a figyelmet, hogy…

Részletek

BKK: munkába állt a főváros legfiatalabb villamosa

Csütörtök reggel kigördült Budapest „legfiatalabb” CAF-villamosa a Budafok kocsiszínből – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A közlemény szerint a BKK március 29-én vette át a gyártótól a legújabb CAF-villamost, ami csütörtökön elkezdhette első teljes munkanapját a főváros legfiatalabb járműveként. Az új, alacsonypadlós jármű jelenleg a 17-es és a 19-es vonalán közlekedik –…

Részletek

Csaknem 1,7 millió tavalyi autópályamatrica helyett nem vettek még újat

Csaknem 1,7 millió tavalyi autópályamatrica helyett nem vettek még ideit az autópálya-használók, noha a 2020-as jogosultságok jövő héttől már nem érvényesek – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) az MTI-vel hétfőn. A közlekedők tavaly több mint 2,6 millió éves matricát vásároltak, sokan tehát az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást – írták. A már…

Részletek

Tavaly mintegy 70 százalékkal csökkent a legnagyobb öt romániai repülőtér utasforgalma

Tavaly mintegy 70 százalékkal csökkent az öt legnagyobb romániai repülőtér utasforgalma a koronavírus-járvány miatt – adta hírül hétfőn a Ziarul Financiar című román napilap. A gazdasági-pénzügyi újság szerint abszolút értékben a legnagyobb veszteséget a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér szenvedte el, amelynek utasforgalma a 2019-ben jegyzett 14,7 millióról 4,449 millióra csökkent, ami 69,7 százalékos visszaesést…

Részletek

Használtautó.hu: 25 százalékkal emelkedett a magyar használtautó-piacon az átlagár tavaly

A magyar használtautó-piacon az átlagárak 2020. januártól decemberig 25 százalékkal, 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra emelkedtek – közölte a Használtautó.hu online piactér hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a Használtautó.hu oldalán indított keresések alapján 2020 kedvenc használt autója a Skoda Octavia volt, második a Ford Focus, a „vágyautó” Audi A4 pedig a harmadik helyen…

Részletek