A Magyar PR Szövetség idén első alkalommal hirdette meg a PR Excellence Hungary Awardot, amely shortlist-re kerülés és díjazás beleszámít az APEX PR Toplista ponttáblájába. A járványhelyzet miatt 2021 őszre tolódott versenyen, a 2020. január 1. – 2020. december 31. között megvalósult kampányokat fogja értékelni a 14 tagú szakmai zsűri. Az angolul beérkező pályázati anyagokat pedig egy nemzetközi zsűri fogja értékelni. A late entry időszakban 2021. október 1-ig lehet online nevezni a https://prexcellence.hu/ oldalon. 

Összesen 6 kategóriában adhatnak le pályázatot az MPRSZ által meghirdetett versenyre, amelyet kifejezetten úgy alkottak meg, hogy a kis budgettel és nagyobb költségvetéssel rendelkező kampányok kiegyenlített versenyben mérkőzhessenek meg. A kreativitás áll az első helyen, amelyet a szakmaiság és kivitelezés minősége követ. A 2020-as év pedig rengeteg kihívás elé állította a PR szakmát, amelyben nagyon kiemelkedő és innovatív megoldásokat hajtottak végre a vállalatok és ügynökségeik.

Forrás: PREXA

A PR Excellence Hungary Award fontos eleme a TOP 10 PR ügynökség versenyének, hiszen a shortlist és a díjazás is pontot jelent az ügynökségeknek és megbízóiknak egyaránt. A végső hajrá tehát elindult, a verseny dedikált weboldalán várják a nevezéseket.

 

Borítókép: Prizcilla du Preez / Unsplash

A heti legjobb cikkek minden hétfő reggel a postafiókodban:

Kapcsolódó: