Ötven nap alatt minden előzetesen várt rekordot megdöntött a Hungarian Vizsla Inu (HVI), az első olyan magyar kriptovaluta, ami egyszerre szolgál befektetési és jótékonysági célokat. A tíz trilliárd tokennel, azaz pénzegységgel rendelkező digitális pénz kezdettől fogva jó befektetésnek bizonyult, az árfolyama néhány hét alatt az több mint. 1.000.000 százalékkal nőtt. A négy magyar fiatalember által létrehozott kriptopénzben júniusban 1200 holder, azaz befektető látott fantáziát, július 13-án pedig már átlépte a tulajdonosi kör nagysága a 13 ezer főt.
„A vizsla világszerte az egyik legismertebb magyar vadászkutya. Az elegáns megjelenésű, könnyed mozgású ebet azért választottuk a kriptopénzünk névadójának, mert jól példázza azt az értéket, amit a digitális pénzek kínálnak azoknak befektetőknek, akiknek jó a szimatuk” – mondta Gülsen Péter, a Hungarian Vizsla Inu egyik alapítója 50 nappal a token forgalomba helyezése után.
A HVI iránt kezdettől fogva jelentős a nemzetközi érdeklődés. Eddig 50 országból vásároltak a kriptopénzből a holderek. A Telegram oldalon például már több mint 5 ezer fős angol nyelvű csoport alakult és értékeli egymás között a legfontosabb híreket. Van miről beszélni, hiszen július 8-án a világ legnagyobb digitális pénzekkel foglalkozó plattformja, a Coinmarketcap.com is belistázta a Hungarian Vizsla Inut. A magyar kriptopénz forgalma ezt követően meg3x-szorozódott, a legnagyobb vétel értéke meghaladta az 50.000 dollárt.
„A vonat még csak most indult el, így mindenképpen érdemes felszállni. A célunk az, hogy októberre elérjük az 100 ezer holdert” –tette hozzá Gülsen Péter, megjegyezve azt is: ha dinamikusan nő Hungarian Vizsla Inu értéke, az a magyar kutyás társadalomnak is jó hír. A coinok 10 százalékát ugyanis elkülönítik azért, hogy abból később állatmenhelyeknek tudjanak segíteni. Amennyiben a magyar digitális pénz értéke/marketcap-ja eléri az 500 millió dollárt az azt jelenti, hogy a magyarországi ebek sorsának a javítására 1 milliárd forint jut. Ekkora mértékű adományra korábban még soha nem volt példa.
A jótékonysági célokat is szolgáló kriptopénzzel természetesen fizetni is lehet. Eddig itt válthatják be a HVI-t a befektetők. A tervek szerint 2022 végig több mint 1000 helyen válik lehetővé a vásárlás a forint mellett a „vizslával”.
Borítókép: Hungarian Vizsla Inu