Mostanáig már 95 ezer munkavállaló után kérték az ágazati bértámogatást a koronavírus-járvány miatt működésüket szüneteltetni kényszerült vállalkozások – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint a tárca parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a kormány a munkahelyek megőrzésével, újak teremtésével küzd a vírusválság okozta gondok ellen. Mint mondta, a magyar stratégia sikeres, hiszen hazánk gazdasági helyzete jobb más, akár gazdagabb uniós tagállamokénál is. A kormányzati intézkedésekkel már több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeni.

A legutóbbi öt napban mintegy ötezer munkavállalónak igényelték az ágazati bértámogatást, eddig így összesen 13 200 vállalkozás jelezte, hogy csaknem 95 ezer munkatársuk esetében élni kívánnak a lehetőséggel – ismertette a legfrissebb adatokat Schanda Tamás.

A magyar emberek az elmúlt tíz évben is bizonyították, hogy munkából akarnak megélni. A koronavírus-járvány azonban több ágazatban – így különösen a vendéglátás, a turizmus és a szolgáltatások területén – jelentős nehézségeket okoz, a vállalkozások talpon maradását veszélyezteti. A kormány feladata ebben a helyzetben az, hogy segítse a munkáltatókat a munkahelyek megőrzésében. Ezért indultak munkahelyvédelmi és -teremtési programok – tette hozzá.

Forrás: Kelly Sikkema / Unsplash

Schanda Tamás elmondta: Magyarország a járványban is jobban teljesít, mint sok gazdagabb ország. Több tényezőnek köszönhető, hogy az elszenvedett veszteségek ellenére a magyar gazdaság továbbra is jó eredményeket tud felmutatni.

A belföldi vállalkozók kitartásának, a magyar munkavállalók hozzáállásának, az elmúlt évtized közös eredményeinek és a kormányzati intézkedéseknek, amelyek összesen már jóval több mint 1,4 millió magyar emberen segítettek

– fejtette ki.

Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy a baloldal teljesen más válságkezelési stratégiát választott 2010 előtt. Ők adót emeltek, elvették a 13. havi nyugdíjat, fojtogatóvá tették a gazdasági légkört a vállalkozások számára. A magyar családoktól és cégektől behajtották ugyan a pénzt, de az országot így sem tudták kihúzni a bajból – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy 2010-ben már sikerült változtatni, kilábalni a válságból, ez a magyar emberek összefogásának és munkájának köszönhetően most is sikerülni fog – olvasható a közleményben.

Budapest, 2021. január 20., szerda

MTI

 

Kapcsolódó: