Repülőtér: Már közel 70 milliárd forintnál tartanak a fejlesztések

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2019-ben megkezdett fejlesztéssorozat az idei évben is folytatódott; 2021 első 8 hónapjában újabb nagyszabású beruházások történtek a budapesti légikikötőben. Ezzel az elmúlt két és fél év alatt megvalósult fejlesztések összértéke megközelítette a 200 millió eurót, átszámítva 70 milliárd forintot. A Budapest Airport a koronavírus-járvány és annak hatásai ellenére sem állította…

Részletek

A Budapest Airport több projekt megvalósítását előre hozta

A Budapest Airport elkötelezett a repülőtér folyamatos fejlesztése mellett, aminek az utasélmény folyamatos emelésében jelentős szerepe van. A beruházások a koronavírus légiközlekedésre gyakorolt negatív hatásai ellenére sem álltak le; sőt, a Budapest Airport több projekt megvalósítását – az alacsony utasforgalom miatt – előre hozta. A terminálokon található liftek modernizálása folytatódik; április végéig megújul a 2A…

Részletek