Friss

Falusi CSOK: Indulhat az utolsó féléves roham

Bő fél év még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi CSOK nyújtotta előnyöket. A családi otthonteremtési kedvezményre több mint 22 ezer kérelmet nyújtottak be, és közel 120 milliárd forintnyi összeget folyósítottak az indulás óta eltelt két évben. Népszerűségét továbbá az is jelzi, hogy idén év elején további 200 településsel bővítették a listát,…

Részletek

Az új garantált bérminimummal akár egy közel 40 milliós lakás is megvásárolható

Most már hivatalos: 2022 év elejétől bruttó 200 ezer forint lesz a minimálbér hazánkban, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nő. A Duna House Pénzügyek szakértői kiszámolták, hogy ennek köszönhetően hogyan javulnak a családok hitelfelvételi lehetőségei. Ezek alapján akár közel 40 millió forint értékű ingatlan is elérhető lehet a potenciális vásárlóknak. Jövő év januárjától…

Részletek

Zöldhitellel akár 21 millió forinttal drágább lakást is vehetünk – mutatjuk a számokat

Alig pár hete startolt el a zöldhitel, de máris hatalmas az érdeklődés rá. Miben rejlik a sikere? Egyrészt abban, hogy a CSOK-kal is összevonható, így a családosok kamatmentességre is szert tehetnek. A gazdasági előnyöket konkrét számításokkal támasztják alá a Duna House Pénzügyek szakértői. Tény, hogy egy új lakás mindig drágább, mint egy ugyanazon a környéken…

Részletek