Ahogy újra elért minket az ősz, egyre többen vágyunk különlegesebb élményekre, még akár egy vadregényes erdei vagy hegyi túrára is. Egy ilyen kiruccanáshoz tökéletes célpont Szlovénia! Ez a mindössze kétmilliós lakosságú kis ország a magyar turisták előtt még jórészt ismeretlen, pedig igazi kincsesbánya az érintetlen természet kedvelőinek. Tízezer barlangnak ad otthont, 27 ezer kilométernyi folyó és patak szeli át, és a területe több mint felét fedik erdőségek.
Szlovénia szépségét már a királyi családok is felismerték, akik előszeretettel vakációztak a festői Bled-i tó partján. Nem véletlen, hogy ez a helyszín ma is a kirándulni vágyók egyik kedvenc úticélja. Valamivel délebbre, nem messze az olasz határtól találhatóak a Skocjan és Postojna cseppkőbarlangok lélegzetelállító föld alatti tavai és kőképződményei. Utóbbi esetében egy darabon akár kisvasúttal is közlekedhetünk, sőt, akár olyan különleges kis „sárkányokkal” is találkozhatunk, akiknek a barlang vaksötétje az otthonuk. Regénybe illő látványosság még a sziklafalba épült, nyolcszáz éves Predjamai vár, ami mögött titkos barlangrendszer húzódik és denevérek tanyáznak.
Látnivalók Szlovéniában
Ha még magasabbra merészkednénk, az Alpok csúcsai közt elterülő Golte nemzeti park vár ránk, ami Budapesttől mindössze 3 és fél órányi autóútra van. A parkon át több, mint 100 kilométernyi kijelölt túraösvény vezet. Mivel a hőmérséklet itt, a hegyekben általában 10 fokkal hűvösebb, a nyári hőség sem lehet az erdei túra akadálya. Ha szerencsénk van, akár az etruszk cickányt, a világ egyik legparányibb és legaranyosabb rágcsálóját is megpillanthatjuk a levelek közt!
Útközben megcsodálhatjuk a legmagasabban fekvő alpesi virágoskertet is, vagy megállhatunk csónakázni a hegyek közt megbújó tengerszem vízén. A hegyi ösvények nem túl meredekek, ezért a család idősebb tagjai is nyugodtan nekivághatnak. Aki azonban épp a kihívást keresi, annak a siklóernyőzés, falmászás vagy épp a zip lining adja meg a kívánt adrenalinlöketet a parkban! De bátran felkerekedhetünk elektromos biciklin is, hogy megtekintsük a helyi farmokat.
Mindeközben persze kipróbáljuk az igazi szlovén poticált, az édes tésztát, amit nyolcvan féle töltelékkel készíthetnek. Ezen felül pedig akár felkereshetjük az egyik legrégebbi szlovén hegyi hütte valamelyikét, hogy végig kóstoljuk a tradicionális szlovén konyha többi remekét is. Aki a magyaros, olaszos vagy épp osztrák ízeket kedveli, annak az itteni húsételek és desszertek is ízleni fognak, ugyanis a szlovén konyha főleg ezeket a hatásokat ötvözi. Viszont akkor sem járunk rosszul, ha az étkezést inkább a hotelben oldjuk meg, ahol híres séf készíti a fogásokat.
Szlovénia télen…
Az országban az élet azonban télen sem áll meg. Ha véget ér a kirándulószezon, Golte parkja igazi síparadicsommá alakul. 6 lifttel, 12 kilométernyi különböző nehézségű pályával, oktatással és versenyekkel várja a vendégeket. Itt találhatjuk az ország leghosszabb sífelvonóját is, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező hegyekre. A síelők számos hotel és wellness-szolgáltatás közül választhatnak, esténként pedig koncertek és DJ-partik mozgatják meg a nemzetközi fiatalokból álló társaságokat.
Szlovénia tehát tökéletes választás mindazoknak, akik túrázni, sportolni szeretnének. De akkor is megtalálod itt a számításodat, ha csupán relaxálnál néhány napot – vagy épp buliznál egy jót a barátaiddal. Hiszen ebben a kis meseországban nem maradunk kalandok és a felfedezés élménye nélkül, az biztos!
Főbb adatok Szlovéniáról:
- Főváros: Ljubljana
- Államforma: köztársaság
- Pénznem: EURO
- EU tagság: 2004 május 1. óta
- Népesség: 2.06 millió fő
- Terület: 20.273 km2
Szeretnél vendégcikket beküldeni az Üzlet & Utazás magazinba? Vedd fel velünk a kapcsolatot!
boritókép: Neven Krcmarek / Unsplash