Újra dübörög az esküvői szezon, ennek pedig a ruhaüzletek is érzik a hatását. Sokan az utolsó pillanatban, kapkodva próbálnak dönteni, mit is húzzanak magukra a nagy napon. Mégsem kell kompromisszumot kötni: ami elegáns, az lehet egyúttal kényelmes is.

„Amióta bejelentették, hogy teljeskörűen engedélyezik az esküvőket, három-négyszer annyian érdeklődnek az öltönyök iránt. Már korábban is sejthető volt, hogy így lesz: az emberek igyekeznek a nyári hónapokba belesűríteni a lagzikat, hiszen egyelőre nem tudni, mit hoz az ősz” – meséli Szász Imre és Németh Ádám, az Elite Fashion Öltönyház két ügyvezetője. De vajon mennyiért vásárolnak öltönyt a magyar vőlegények?

Elmondható, hogy a magyarok átlagosan 100-120 ezer forint közötti összeget költenek az esküvői öltönyre, de van az a réteg, akik 180-at is rászánnak. Ebben általában már a cipő, az ing, a nyakkendő is benne szokott lenni” – mondja Németh Ádám.

Szász Imre és Németh Ádám, az Elite Fashion Öltönyház két ügyvezetője. Forrás: Elite Fashion

Protokoll helyett családi program

A háromrészes öltönyök már 2020 végétől reneszánszukat élik, a nyári melegben pedig különösen jó választást jelenthetnek, hiszen sokan nem akarják az esküvőn végig hordani a zakót – elég, ha a fotózáshoz veszik fel.

A népszerű színek és formák érezhetően változtak a vírushelyzet hatására. A vőlegény, a menyasszony és a násznép is engedett a konzervatív viseletekből, és egyre bátrabban kísérleteznek újdonságokkal. Az esküvői divat lazulásának oka a szakértők szerint, hogy a hosszú bezártság után más jelentőséget kaptak a menyegzők: kötelező protokoll program helyett bensőségesebb családi eseményként tekintünk rájuk.

Ennek tükrében nagyon keresettek a kockás öltönyök, amik külföldön már jó pár éve trendinek számítanak. Emellett a zöld, a bordó is jól megy, de az örök klasszikus még mindig a kék szín.

„Megéri egy kicsit merészebbnek lenni, és kísérletezni! Vannak rózsaszín, bézs, korallszínű öltönyök is a piacon, amelyek sokkal jobban állhatnak, ha sikerül rávenni a férfiakat arra, hogy felpróbálják őket. Néha van, aki egy szürke öltönyt keres, aztán egy drappal távozik. Nálunk fontos szempont, hogy egy öltöny ne legyen túldíszített, így a későbbiekben is szívesen hordhatja az ember” – magyarázza Szász Imre.

Forrás: Elite Fashion

Mit érdemes tudnunk, mielőtt öltönyt választanánk az esküvőnkre?

A szakemberek azt tanácsolják, hogy ne törődjünk bele, ha nem érezzük magunkat jól az esküvőre választott öltözetben – az öltönynek ugyanis nem szabad diszkomfortot okoznia.

„A jó öltöny nem kényelmetlen!

Pláne, ha kifejezetten személyre alakítjuk, hiszen akkor lesz igazán a vevő sajátja” – teszi hozzá az Elite Fashion Öltönyház ügyvezetője.

„Fontos, hogy az öltöny színe harmonizáljon a menyasszonyi ruhával a fotókon, a legjobb, ha annak a kiegészítő színe. Ügyeljünk arra is, hogy az öv és a cipő is passzoljon egymáshoz” – hívja fel rá a figyelmet Németh Ádám, míg Szász Imre arra figyelmeztet, hogy rendeljük meg időben a ruhadarabot.

Érdemes legkésőbb az esküvő előtt egy hónappal kiválasztani, hogy időben meg is érkezzen. Igaz, nálunk ez nem jelent problémát, hiszen a három boltunkban összesen körülbelül ezer öltönyünk van készleten, így last minute is lehet vásárolni. Az öltönyeink általában másnapra már hordhatóak, mégis egy héttel az esküvő előtt szoktuk méretre alakítani őket, mert sokan az utolsó percig fogyókúráznak.”

 

Borítókép: Dominick Valencia / Unsplash

Szeretnél megjelenni magazinunkban? Töltsd ki az alábbi űrlapot, és felvesszük Veled a kapcsolatot!

Kapcsolódó: