Domán Zsolt – DO! Marketing klub

Domán Zsolt DO! Marketing

Domán Zsolt már 18 évesen elindította az első vállalkozását és azóta is újabbnál újabb ötleteit valósítja meg. Korábban az Online Katapult társalapítója és több könyv társszerzője is volt, jelenleg pedig a DO! Marketing vezetője.

„Nem az számít, mit tudsz, hanem mit csinálsz a marketingben.”

Tapasztalatai szerint az ügyvezetőknek olyan rossz marketing beidegződéseik vannak, melyek alapján mindig valami újat akarnak hallani a témát, módszereket illetően. Ezzel szemben azonban megvannak azok az alapok, amikről bár már mind hallottunk, de mégsem léptük meg. Ehhez ad Domán Zsolt segítséget a hozzá fordulóknak, online tréningjeivel, oktatási anyagaival és időszakosan személyes coaching által is.

A sikeres klub titka

„A tartalomért jönnek az emberek és a közösségért maradnak!”

Azaz a racionális, hasznos tartalom mellett egy előfizetéses klub létrehozásakor a célod egy közösség felépítése is kell legyen, ahol a tagok be tudnak mutatkozni egymásnak, segítik és megértik egymást. Hiszen egy terméket nagyon könnyen lecserélnek az emberek, azonban az emberi kapcsolataikat már kevésbé. Az előfizetés lemondásakor pedig pont ez lesz a nagyobb dilemma, hogy a barátaid vajon ott hagyod-e, miután annyi támogatást kaptál tőlük.

Az interjú során szóba került az offline jelenlét fontossága is – nem véletlenül. Ugyanis bár a mai világban könnyebb online építkezni kapcsolati szinten is, ugyanakkor nagyon fontos, hogy offline alakítjuk ki azokat az emlékezetes pillanatokat, amik miatt kimondottan ránk fognak emlékezni a beszélgetőpartnerek. A személyiség, a karizma, a megragadott mondatok, amiket egymásnak mondunk, sokkal nagyobb hatást tudnak elérni, bármilyen online megjelenésnél.

Domán Zsolt interjú

A DO! Marketing klub egy olyan zárt közösség, ahol nyugodtan felteheted a kérdéseidet is. Zsolt folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a leghasznosabb válaszokat adja, hogy segítse az előre meneteled, fejlődésed. Évente 3-4 alkalommal lehet csatlakozni a csoporthoz, így érdemes folyamatosan követni Domán Zsolt oldalát, sőt akár feliratkozni a várólistára, hogy biztosan ne maradj le a nyitott időszakokról.

Az interjúból megtudhatod:

  • Mit csinálna Zsolt másképp, milyen tanácsot adna ma a 18 éves önmagának?
  • Mit tanácsol kezdő vállalkozóknak?
  • Milyen előnyökkel jár, ha alkalmazott is voltál?
  • Milyen az ideális vállalkozói napi rutin?
  • Mi ad mindig friss motivációt, inspirációt?

Az interjú részei:

Linkek:

Kapcsolódó cikkek: