péntek, március 29, 2024
Itt az ősz, amikor sokan megszabadulunk a túl sok helyet foglaló nyári cuccok egy részétől. Jó esetben nem a kukába hajítjuk, hanem egy környékbeli adományboltban adjuk le őket, de azt kevesen tudják, milyen utat járnak be, amíg újra hordhatóvá...
A gluténérzékenység egyre többeket érintő jelenség, ezért kell odafigyelni az intő jelekre. Így tett a 13 éves Bak-Szabó Norina családja is, akiknek nehezen ugyan, de sikerült megállapítaniuk, hogy miért jelentkeztek a fiatal teniszező tünetei. Norina már egy éve áttért...
Április 30-ig várják a szervezők a természettudományi, műszaki, orvosi vagy matematikai témával foglalkozó diákok, kutatók, tanárok jelentkezését a FameLab tudománykommunikációs versenyre, amelyet idén rendhagyó módon, online formában rendeznek meg. A megmérettetés célja megtalálni azokat, akik inspirálóan és izgalmasan tudnak...
Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójának felajánlása jóvoltából. Jáger László szerint mivel a cég értéke az üzleti terv szerint három éven belül meghaladhatja...
Júliustól már tíz országba lehet zöld busszal utazni, visszatérnek a tengerparti nyaralójáratok: +          Összeköttetések a horvát tengerpartra: Zadar, Biograd, Pakoštane, Pirovac, Vodice, Šibenik, Trogir és Split újra a hálózatban +          Közel 15 erdélyi város, például Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Nagyszeben,...
A CBRE előzetes adatai szerint az európai ingatlanbefektetések összege elérte a 152 milliárd eurót 2022 első félévében, ami minden idők legerősebb első féléve. A kereskedelmi ingatlanbefektetések volumene 10 százalékkal nőtt 2021 első félévéhez képest, és meghaladta a 2018-as 151...
Kétségtelen, hogy az egyik legnépszerűbb újévi fogadalom a testmozgással és életmódváltással kapcsolatos. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy januárban megnő az edzőtermi bérletek és fogyókúrás szerek eladása - végül mégis csak kevesen tartják be hosszútávon a saját maguknak tett ígéreteiket. De...
Középkori maszkkal védekeztek az idei Ünnepi Könyvhét egyik bemutatóján Csőrös maszkot, az úgynevezett pestisdoktor álarcot viselve mutatták be ’A gondolkodás forradalma’ című könyvet az idei Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozat keretében. A koronavírus miatt megváltozott körülmények közt megrendezett eseményen Kiss Róbert Richard...
Több mint száz összeállítás több mint ezer elemből – erre a nem mindennapi rekordra készülnek a szervezők az egyik legnagyobb hazai bútorforgalmazó, az RS Bútor bemutatótermeiben február 23-25. között a 4 Helyszín Konyhabútor Kiállításon. A harmadik alkalommal megrendezett kiállítás-sorozathoz...
Civilizáltabb, modernebb, gyorsabb és hatékonyabb – így humánusabb – csapdázási rendszeren dolgozik egy magyar startup cég. A csapdázás nemcsak vadgazdálkodási, hanem természetvédelmi célból is történhet. Idehaza több területen folytatják ezt a tevékenységet, ugyanis a vadgazdálkodást folytató vadászatra jogosultakon túl...
531FansLike
851FollowersFollow
2,690SubscribersSubscribe
- Hirdetés -

ÜZLET & UTAZÁS

- Hirdetés -