• Bérnövekedés és kibővített juttatási csomag a Budapest Airportnál
  • Újabb, közel 300 millió forintos fejlesztés a repülőtéren
  • Folyamatos fejlesztésre és a minőségre fókuszál a repülőtér

 

Bérnövekedés és kibővített juttatási csomag a Budapest Airportnál

Köszönhetően a vállalat felelős gazdálkodásának és a koronavírus-járvány ellenére is stabil helyzetének, a Budapest Airport 2021-ben egységes munkáltatói béremelés mellett döntött. Ennek megfelelően júniustól 3,3 százalékkal növekednek a bérek a Budapest Airportnál és leányvállalatainál, valamit bővül a vállalatcsoport által biztosított juttatási csomag is. A Budapest Airport célja, hogy a térség meghatározó munkaadójaként az elmúlt év forgalomcsökkenése ellenére is versenyképes jövedelmet kínáljon a munkavállalóinak.

A repülőtér működtetéséért és biztonságáért felelős cégcsoport minden munkakör esetében a tavalyinál magasabb bérszinteket határozott meg. Bővült a munkába járási támogatás is, júniustól minden Budapestről ingázó munkavállaló havi bruttó 14 286 forint utazási támogatásra jogosult. A Budapesten kívülről ingázó munkavállalók számára pedig továbbra is meghatározott mértékű utazási költségtérítés jár.

A világ legnagyobb, 34 országban zajló független munkáltatói márkakutatása, a Randstad Employer Brand Research 2021-es eredményei alapján a Budapest Airport Magyarország legvonzóbb munkáltatója a szolgáltatási szektorban 2021-ben. A BUD csoport a régió egyik legnagyobb munkaadójaként közvetlenül több mint 1110 család, közvetetten pedig (220 partnervállalatán keresztül) további 50 000 háztartás megélhetéséhez járul hozzá.

Újabb, közel 300 millió forintos fejlesztés a repülőtéren

Javában zajlik az a több éven átívelő, nagyszabású fejlesztéssorozat, amely a repülőtéri gurulóút-hálózat karbantartását is magába foglalja: ebben az évben az őszig tartó munkafolyamat során megújul a P1-P3, L, R és a Q jelű gurulóút is, ezzel is elősegítve a fellendülő forgalom hosszú távú biztonságos és hatékony kiszolgálását. A projekt az elmúlt két évben lezajlott, 167 millió euró értékű repülőtér-fejlesztés folytatása. A projekt csak egy a jelenleg számos folyamatban lévő közül, értéke pedig már idén elérte a 800 000 eurót.

Forrás: Budapest Airport

A jelenlegi, egyelőre mérsékelt utasforgalmat kihasználva a Budapest Airport a 2. Terminál előterének legforgalmasabb területein kezdte meg a munkát, amelynek szervezésénél olyan szempontokat is figyelembe vett az üzemeltető, mint a jelentős cargo-, illetve a várhatóan gyorsan emelkedő utasforgalom. A Budapest Airport a fejlesztéseket úgy ütemezte, hogy azok a legkisebb mértékben se zavarják a repülőtér normál utasforgalmát. Csak úgy, mint a most zajló UEFA labdarúgó Európa-bajnokság esetében, a légiforgalmat érintő építési munkák a jövőbeli nagy események során, például a szeptemberben esedékes Eucharisztikus Kongresszus alatt is szünetelni fognak.

Az idei évben a  padkafelújítás részeként mintegy 7000 négyzetméteren lecserélik a gurulóút-padkákat és a hozzájuk tartozó szegélyfényeket, alépítményeket és a gurulóút menti csapadékvíz-elvezető rendszer elemeit, továbbá 130 méteren a burkolatba épített vízelvezető folyókák is megújulnak.

A projektet a nagyszabású repülőtér-fejlesztés részeként az elmúlt két évben olyan óriásberuházások előzték meg, mint például a BUD Cargo City névre keresztelt légiáru-kezelő komplexum, amelynek köszönhetően hónapról hónapra rekordot dönt a Budapest Airport által kezelt légiáru mennyisége, valamint a 2A terminálhoz kapcsolódó modern, tágas és akadálymentesített 1. utasmóló.

Folyamatos fejlesztésre és a minőségre fókuszál a repülőtér

A Budapest Airport minden idők legnagyobb, 110 millió eurós veszteségével zárta a tavalyi évet, ennek ellenére 2020-ban is folytatta a repülőtér fejlesztését. A 2019-ben megtervezett fejlesztési projektek 95%-át az iparágat érintő válság ellenére is befejezte, sőt, a repülőtér-üzemeltető több fejlesztési vagy felújítási munka megvalósítását előrébb hozta a lecsökkent utasforgalmi időszakra. A Budapest Airport az elmúlt két évben összesen 167 millió euró értékben hajtott végre infrastruktúra-, kapacitás- és digitális bővítési és korszerűsítési beruházásokat, ennek közel felét a válság évében megvalósított fejlesztések teszik ki.

Forrás: Budapest Airport

Az utasélmény és a repülőtéri szolgáltatások minőségének folyamatos emelését a Budapest Airport tulajdonosai és vezetősége egyaránt kiemelten fontosnak tartja, ezért a budapesti repülőtér üzemeltetője a fejlesztéseket a 2021-es évben is folytatni kívánja, aminek egyik legfontosabb eleme a jelenleg is zajló 300 millió forintos gurulóút-felújítás és -karbantartás. Köszönhetően a korábbi évek felelős gazdálkodásának és a repülőtér tőkeerős és hosszú távon elkötelezett tulajdonosainak, a vállalat az elmúlt évek fejlesztéseit nagyrészt saját erőből, kisebb részt piaci finanszírozási forrásból valósította és valósítja meg.

A budapesti repülőtér egyike azon kevés európai repülőtereknek, amelyek a koronavírus-járvány okozta válságot jelentős állami segítség nélkül, stabilan átvészelték, sőt, ez alatt az időszak alatt a repülőtér-üzemeltető több mint 80 millió eurót fordított fejlesztésre. Ehhez az is hozzájárult, hogy a tulajdonosok a 2019-es év után realizált nyereséget teljes egészében visszaforgatták a válságkezelésre. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a Budapest Airport Csoport a 2007 óta eltelt időszakban mindössze két évben termelt igazi nyereséget, miközben 238 millió eurós veszteséget halmozott fel, és 577 millió eurót fordított beruházásokra.

 

A heti legjobb cikkek minden hétfő reggel a postafiókodban:

Kapcsolódó: